Fegyvernyugvásra szólítottak fel

2017. augusztus 29., kedd, Világfigyelő

A kelet-ukrajnai válságövezetben meghirdetett fegyvernyugvás melletti kiállásra szólította fel Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök tegnap Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán államfőt.

A közös nyilatkozatban Merkel és Macron felszólította az orosz és az ukrán elnököt, hogy teljes mértékben tegyenek eleget annak az ígéretüknek, miszerint nyilvánosan és hangsúlyosan támogatják a fegyvernyugvást, és gondoskodnak arról, hogy eljussanak a megfelelő utasítások a térségben tartózkodó katonai alakulatoknak és egyéb fegyveres csoportoknak. Mint írták, sajnálattal meg kell állapítani, hogy az úgynevezett normandiai négyek – Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország – állam-, illetve kormányfőinek legutóbbi, augusztus 22-én telefonon folytatott egyeztetése óta a biztonsági helyzet nem javult számottevően Ukrajna keleti részén.
A Kijev, Moszkva és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló úgynevezett kontaktcsoportban augusztus 24-én kialkudott fegyverszüneti megállapodást éppen azok a felek nem tartják be maradéktalanul, akik aláírták – hangsúlyozta Merkel és Macron, hozzátéve, hogy az egyezség sorozatos megszegése mellett az is előfordul, hogy megfenyegetik az EBESZ megfigyelőit és korlátozzák mozgásukat. Ez főleg azokon a területeken jellemző, amelyek nem a kijevi kormány ellenőrzése alatt állnak – jegyezték meg.
A több mint három éve tartó válság alatt már többször hirdettek tűzszünetet, de rendszerint néhány nap után újra kiújultak a harcok. Legutóbb júniusban állapodtak meg egy augusztus 31-ig terjedő fegyvernyugvásról annak érdekében, hogy az aratást elvégezhessék Donyeck és Luhanszk – azaz a két, harcok sújtotta – kelet-ukrajnai megyében.
Kelet-Ukrajnában 2014 áprilisa óta zajlanak harcok oroszbarát szakadárok és ukrán kormányerők között, a konfliktus eddig több mint tízezer ember életét követelte. Kijev és a Nyugat azzal vádolja Moszkvát, hogy támogatást nyújt a lázadóknak. Oroszország ezt tagadja. Az Európai Unió és az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket vezetett be Oroszországgal szemben a kelet-ukrajnai válságban folytatott tevékenysége és az ukrajnai a Krím félsziget 2014-ben végrehajtott bekebelezése miatt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-08-29: Világfigyelő - :

Putyin Budapesten

Villámlátogatásra Budapestre érkezett tegnap Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki részt vett a budapesti dzsúdó-vb megnyitóján a Papp László Budapest Sportarénában, megbeszélést folytatott Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével. Az orosz küldöttséggel érkező miniszterek a magyar kormány képviselőivel tárgyaltak.
2017-08-29: Világfigyelő - :

A háború elkerülésére törekedtek

A háború elkerülését célzó, ugyanakkor tompának bizonyult eszközként minősítette az Egyesült Államok Oroszország ellen bevezetett gazdasági intézkedést John Tefft távozó moszkvai amerikai nagykövet tegnap az Eho Moszkvi rádióadónak nyilatkozva.