Labdarúgás, I. ligaKiváló csapatmunkával megvan az első idegenbeli győzelem

2017. augusztus 30., szerda, Sport

Az újonc Sepsi OSK a papírformát felborítva a kiváló csapatmunkának és Claudiu Herea góljainak köszönhetően győzött a Jászvásári Poli vendégeként az Emil Alexandrescu Stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának zárómérkőzésén.

  • Fotó: Szigyártó Szabolcs
    Fotó: Szigyártó Szabolcs

A Valentin Suciu irányította piros-fehér mezesek megtörték negatív sorozatukat, hiszen sorozatban három vereség után gyűjtötték be a három pontot, illetve újabb sporttörténelmi pillanatot élhettek át, mert megszerezték első idegenbeli győzelmüket az első osztályban.
A háromszéki csapat a címvédő FC Viitorul legyőzése után újabb figyelemre méltó sikert könyvelhet el, hiszen azt a jászvásári csapatot verték meg, amely eddig mindössze két vereséget szenvedett el a Craiova és a Kolozsvári CFR együttesétől, valamint pontot szerzett az FCSB és az Astra alakulatától, illetve diadalmaskodott a Dinamo felett.
A kezdő sípszó után rögtön támadásba lendült a Poli, amely folyamatosan nyomás alatt tartotta a szentgyörgyiek védelmét, így a mérkőzés első negyed órájában Fejér Csongor Béla bravúros védéseivel mentette meg csapatát a góltól. A 6. percben Andrei Cristea fejjel, majd néhány perccel később Jo Santos és William Kizito lábbal próbált gólt szerezni, viszont Fejér mindegyik alkalommal hatalmasakat védett. A Sepsi OSK először a 18. percben veszélyeztetett: Patrick Petre szabadrúgását Issa Thiaw csúsztatta tovább, de a labda néhány centivel elkerülte a kaput. A 30. percben Constantin Grecu szerzett labdát, majd a bal oldalon Hadnagy Attila iramodott meg és passzolt a tizenegyes pontnál megjelenő Claudiu Herea elé, aki Ivan Kelava és Adrian Cioinac között a hálóba lőtt (0–1). A piros-fehérek nagyszerű csapatmunkának köszönhetően előnnyel vonulhattak az öltözőbe, ennek pedig a 40 fős Székely Légió is örült. A jászvásári szurkolók sem bírták ki magyarellenesség nélkül, hiszen többször is a Ki a magyarokkal az országból! rigmussal próbálták feldolgozni, hogy csapatuk hátrányba került.
A szünet után jobban védekezett a Sepsi OSK, így a házigazdáknak nem is igazán sikerült veszélyes gólhelyzetet kidolgozni, viszont a másik oldalon először Ionuț Ursu, majd Hadnagy lövését védte Kelava. Időközben Valentin Suciu kettőt is cserélt, Petre és Hadnagy helyett pályára lépett Constantin Dima és a litván Marius Papsys. Utóbbi a 84. percben bal oldalról nagyszerű passzt adott Hereá­nak, aki a tizenegyes ponttól senkitől sem zavartatva lőtt a bal alsóba (0–2), ezzel pedig idénybeli harmadik gólját is megünnepelhette.
A háromszékiek első idegenbeli sikeréhez elsősorban a szívvel és lélekkel játszó csapat kellett, persze nem lehet figyelmen kívül hagyni Fejér nagyszerű védéseit és Herea góljait sem. A világbajnoki selejtezőmérkőzések miatt szeptember 8-ig szünetel az I. ligás bajnokság, viszont a Sepsi OSK pénteken 11 órától edzőmérkőzést játszik az Astra Giur­giu csapatával, majd szeptember 10-én, vasárnap a Román Kupa- és Szuperkupa-győztes FC Voluntari ellen lép pályára a Tineretului Stadionban. 
I. ligás labdarúgó-bajnokság, 8. forduló: Jászvásári Poli–Sepsi OSK 0–2 (0–1).
Jászvásár, Emil Alexandrescu Stadion, mintegy 3500 néző. Vezette: Horia Gabriel Mladinovici (Bukarest). Jászvásár: Ke­lava – Spătaru, Frăsinescu, Cioinac, Sin (Panțâru, 55.) – Qaka, Chelaru (Mendes, 78.) – Platini (Ștefănescu, 72.), Jo Santos, Kizito – Cristea. Edző: Flavius Stoican. Sepsi OSK: Fejér – Burlacu, Oros, Ursu, Grecu – Thiaw, Ghinga – Astafei (Veress, 90+2.), Herea, Petre (Dima, 66.) – Hadnagy (Papsys, 69.). Edző: Valentin Suciu. Gólszerző: Herea (30., 84.). Sárga lap: Chelaru (28.), Spătaru (80.), illetve Burlacu (73.), Herea (85.).
A 8. forduló eredményei: Astra Giurgiu–Bukaresti Juventus 2–0 (gólszerzők: Belu 44., Le Tallec 87.), Craiova–Medgyesi Gázmetán 2–0 (gsz.: Gustavo 55., A. Burlacu 86.), Temesvári Poli–Kolozsvári CFR 4–3 (gsz.: Muntean 2., 60., Crețu 33., Drăghici 55., illetve Balde 73., 77., Cânu 81. – öngól), FC Voluntari–Bukaresti Dinamo 1–3 (gsz.: Voduţ 54. – tizenegyesből, illetve Anton 7. – tizenegyesből, Nascimento 56., Salomao 60.), Concordia Chiajna–FC Viitorul 1–2 (gsz.: Ţîru 48. – öngól, illetve Eric 35., Ţucudean 70.), FCSB–FC Botoşani 2–0 (gsz.: Budescu 18., Tănase 41.).
A rangsor:
1. CFR              6    1    1    16–5    19
2. Craiova        5    3    0    11–3    18
3. FCSB            5    3    0    12–6    18
4. Botoșani       5    1    2    13–7    16
5. Dinamo        5    0    3    12–6    15
6. Astra           4    3    1    10–5     15
7. Temesvár     4    1    3      9–9    13
8. Jászvásár     2    3    3      4–8     9
9. Sepsi OSK     3    0    5      7–12   9
10. Viitorul       2    2    4      5–7     8
11. Voluntari    2    2    4      8–12    8
12. Medgyes     1    1    6      4–16    4
13. Chiajna      0    2    6      5–11    2
14. Juventus    0    2    6      4–13    2
A 9. forduló mérkőzései: * szeptember 8.: FC Botoșani–Astra Giurgiu * szeptember 9.: Bukaresti Juventus–Jászvásári Poli, FC Viitorul–FCSB * szeptember 10.: Sepsi OSK–FC Voluntari, Kolozsvári CFR–Craiova * szeptember 11.: Medgyesi Gázmetán–Concodria Chiajna, Dinamo–Temesvári Poli.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1440
szavazógép
2017-08-30: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, testvér, rokon,
KELEMEN PÉTER
volt tejgyári alkalmazott
68 éves korában elhunyt.
Temetése 2017. augusztus 30-án, szerdán 14 órakor lesz a kovásznai katolikus temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
4301103
2017-08-30: Sport - :

Tizenhat érmet szereztek a magyarok (Úszás)

Befejeződtek az indianapolisi junior úszó-világbajnokság küzdelmei, ahol a magyar különítmény az első naptól az utolsóig ragyogóan szerepelt.