NagyborosnyóBüntetni akarták az alpolgármestert

2017. szeptember 4., hétfő, Közélet

Nem szokványos napirendi pontot tárgyaltak pénteken Nagyborosnyó község tanácstagjai. Ilie Nicolae polgármester határozattervezetet terjesztett elő, amelyben azt kérte, a tanácstagok hagyják jóvá a Kanyó Antal alpolgármester ellen megfogalmazott írásos figyelmeztetését.

  • Kihelyezik a testvértelepülés névtábláját. A szerző felvétele
    Kihelyezik a testvértelepülés névtábláját. A szerző felvétele

 

A polgármester úgy értékelte, Kanyót több ok miatt is meg kell büntetni, nem kér engedélyt egyes dolgokhoz a felettesétől, annál inkább az RMDSZ megyei vezetőitől, Face­book-oldalán saját magát helyezi előtérbe, nem végzi dolgát, két napot igazolatlanul hiányzott (ez idő alatt jóváhagyása nélkül Tolnanémedi testvértelepülés küldöttségét fogadta). A polgármester hangsúlyozta: ő dolgozni szeretne, akár a jelenlegi alpolgármester nélkül is, akár újonnan választottal. A vádak ellenére a határozattervezet a szavazáskor elbukott. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) hat tanácstagja igennel szavazott a tervezetre, ez azonban nem volt elég az RMDSZ hat nem szavazatával szemben. A szavazás után Goga Attila (LDSZ) így fogalmazott: „ez a játék szinte röhej, az alpolgármester azt csinál, amit akar”.
Ilie polgármester erkölcstelennek nevezte azt is, hogy tanulmányaihoz, régiségéhez képest Kanyó nagy fizetést kap, 3560 lejt havonta, míg a községháza más alkalmazottjai ennél jóval kevesebbet kapnak kézhez.
A gyűlésen jelen volt Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke, aki felszólalásában elmondta, épp a kormányon lévő SZDP–LDSZ szövetség tette lehetővé a fizetések emelését az önkormányzatokban. Meg van szabva a lehetséges legnagyobb fizetés összege, az önkormányzatok helyben dönthetnek a bérek nagyságáról. A borosnyói községháza alkalmazottjainak fizetésén helyben lehet változtatni – magyarázta.
A vádak meghallgatása és a határozattervezet el nem fogadása után Kanyó 2016 júniusában történt kinevezését követő munkájáról számolt be. Részt vett a beruházások, téli munkálatok lebonyolításában mind a községközpontban, mind az ide tartozó településeken. Dolgozott a községháza pályázatain, tevékenykedett a kulturális élet fejlesztésén, bővítésén. Hangsúlyozta, a tanács RMDSZ-frakciója minden olyan tervezetet megszavazott, mely a község javára volt.
A háromoldalas beszámoló után elszabadultak az indultak. Az LDSZ-frakció és a polgármester is kijelentette: ha minden a beszámoló szerint van, akkor ők hazamehetnek, hiszen a tanácsban csak az alpolgármester dolgozik az RMDSZ támogatásával.
„Így nem mehet tovább, a tanácstagok tudnak dönteni a polgármester és helyettese sorsáról. Jól indult a tavaly megválasztott faluvezetés, de most újból harc van” – értékelte a helyzetet Goga Attila. Szőcs Levente (LDSZ) szépnek nevezte a beszámolót, de úgy értékelte, ugyanezt a polgármester, a tanácstagok is az asztalra tehetnék, hiszen mindannyiuk tevékenységét tükrözi. Kijelentette: örvendett volna, ha mandátuma alatt (korábban polgármester volt) ilyen alpolgármesterrel dolgozhatott volna.
Az LDSZ-frakció részéről többen is kritizálták a beszámolót, de a végén érződött: mindenki azt szeretné, ha a tanácsban feszültség nélkül lehetne dolgozni a község érdekében.
A gyűlés végén Grüman megfogalmazta: a polgármester nevetségessé tette magát és a tanácsot, nem volt meg a többség a tervezet érvényesítéséhez. Ha tetszik, ha nem, az alpolgármestert a tanács választotta (az RMDSZ-frakció­ból – szerk. megj.), a polgármesternek (akit LDSZ-színekben választottak meg – szerk. megj.) nincs többségi támogatottsága a tanácsban – vázolta a borosnyói erőviszonyokat. Reméli, nem lesz több ilyen eset, hogy a polgármester büntetést javasol, az alpolgármester pedig megérti, hogy együtt kell dolgoznia felettesével – fejezte be. Goga még megjegyezte: ezentúl hivatalos meghatalmazást kérnek a megyei tanács tagjaitól a helyi tanács ülésein való részvételre.
Kanyó Antal még kérte a tanácstagoktól, döntsék el, kihelyezik-e a falu bejáratához Tolnanémedi testvértelepülés helységnévtábláját. Ebben a dologban egyetértettek a tanácstagok, az maradt hátra, hogy kijelöljék a megfelelő helyet.
Kocsi Dénes ülésvezető ezzel – saját elfoglaltságára hivatkozva – bezárta az ülést, pedig lett volna még fontos tárgyalnivaló. Nagy Csongor borosnyói iskolaigazgató azt szerette volna kérni, a tanácstagok nevezzék ki az iskola vezetőtanácsába az önkormányzat képviselőit. Kérése még csak meghallgatásra sem talált.

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 886
szavazógép
2017-09-04: Közélet - Bokor Gábor:

Színes forgatag a fürdővárosban (XX. Városnapok Kovásznán)

Látványos tűzijátékkal és az EDDA koncertjével ért véget tegnap este a Kovászna Napok rendezvénysorozata. A huszadik alkalommal megszervezett háromnapos városünnep újabb sikerként könyvelhető el, a szervezők – a városháza és a művelődési ház – által összeállított forgatókönyv és program minden igényt kielégített, helybeliek, vendégek, üdülni, gyógyulni érkezettek számára is sok érdekességet hozott a színes program.
2017-09-04: Közélet - Hecser László:

Közösségüket ünnepelték (Olasztelek)

A hagyományhoz híven idén is szeptember első hétvégéjén tartották az olaszteleki falutalálkozót. A háromnapos ünnepség során volt tudományos és táncos előadás, fényképkiállítás, megemlékeztek a meghurcoltakról, szabadtéri játékokon lehetett részt venni, és aki bírta, estébe nyúlóan nótázhatott.