A sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor nehéz, de eredményes időszakot tudhat maga mögött, hiszen egy hét alatt két fél-ironman világkupaversenyen állt rajthoz Indonéziában és Kínában, ahol mindkétszer a legjobb tízben végzett.
A háromszéki vasember augusztus 20-án az indonéziai Bintanban, majd augusztus 27-én a kínai Qujingben versenyzett, ahol egyaránt 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21 kilométer futást kellett teljesítenie. Indonéziában 4 óra 24 perc alatt haladt át a célvonalon, ez pedig a hetedik helyre volt elég, míg Kínában 4 óra 33 perc alatt végzett, ami a kilencedik időeredmény volt.
„Egy héten belül két fél-ironman világkupán indultam Ázsiában. Az első, indonéziai megmérettetést egy felvezető versenynek szántam a második versenyhez. Ennek ellenére az első egész jól sikerült, sőt, az idei évben először voltam elégedett. Az úszás kristálytiszta tengerben zajlott, majd a kerékpártáv dzsungeleken és kis falukon keresztül vezetett, ahol olykor az útra kitévedt majmokat kellett kerülgetni. A futás kimondottan trópusi melegben zajlott, amit nagyon szeretek. Mivel sok tartalék maradt bennem, bizakodóan vártam a kínai viadalt, ami végül nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Úszás közben hibáztam, rossz bólyát kerültem meg, amiért büntetést kaptam. A kerékpározás elején defektet kaptam, amit sikerült megoldanom, de ez már kivett a valódi versenyből. Nagyon örültem, amikor letekertem a kerékpártávot, és fellélegezhettem, hogy innen már be tudom fejezni a versenyt. Összegezve: nagyon örülök ennek a túrának, számomra az év második fele a fontosabb, és remélem, kezd összeállni minden. Köszönöm Kovászna Megye Tanácsa támogatását” – mondta Deák Zsombor, aki októberben egy teljes ironman (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42 km futás) versenyen áll rajthoz Tajvanon, viszont ezt megelőzően a felkészülés részeként Mamaián rövid távon teszi próbára magát.
Eredmények: * 70.3 Bintan: 1. Mike Phillips (Új-Zéland) 3:54:37 óra, 2. Domenico Passuello (Olaszország) 3:57:18 óra, 3. Fredrik Croneborg (Svédország) 4:01:55 óra... 7. Deák Zsombor 4:24:08 óra * 70.3 Qujing: 1. Domenico Passuello (Olaszország) 3:54:06 óra, 2. Dougal Allan (Új-Zéland) 3:55:45 óra, 3. Daniil Sapunov (Ukrajna) 3:59:16 óra... 9. Deák Zsombor 4:33:03 óra. (miska)