Labdarúgás, vb-selejtezőKikaptak az emberhátrányban játszó magyarok

2017. szeptember 5., kedd, Sport

A 30. perctől emberhátrányban játszó magyar labdarúgó-válogatott 1–0 arányú vereséget szenvedett a budapesti Groupama Arénában az Európa-bajnok portugál csapattól a világbajnoki-selejtezősorozat 8. fordulójában.
 

  • Fotó: Szabó Miklós
    Fotó: Szabó Miklós

 

Megkérdőjelezhetetlen volt a portugálok fölénye, többet birtokolták a labdát, veszélyes helyzeteket dolgoztak ki és folyamatosan nyomás alatt tartották a magyar védelmet, amely az első félidőben állta a sarat, még úgy is, hogy a 30. percben a holland játékvezető kiállította Priskin Tamást, aki arcon könyökölte Pepét. A szünet után rögtön vezetést szerzett a vendégcsapat André Silva révén, a mérkőzés végéig pedig nem született újabb gól, így a magyar csapat elszenvedte negyedik vereségét a selejtezősorozatban. Magyarország október 7-én Svájc vendégeként lép pályára, majd október 10-én a Feröer-szigetek csapatát fogadja.
Európából elsőként a belga labdarúgó-válogatott jutott ki a jövő nyári világbajnokságra, miután a selejtezősorozat 8. fordulójában vasárnap Görögország vendégeként győzött. Roberto Martínez együttese mostani sikerével két fordulóval a vége előtt nyolc ponttal előzi meg a bosnyák válogatottat, azaz előnye behozhatatlan. A belgák 13. alkalommal szerepelhetnek a világbajnokságon. A vasárnapi játéknap legnagyobb meglepetése, hogy a házigazda Franciaország gól nélküli döntetlent játszott Luxemburggal, ennek ellenére a csoport élén áll.
Eredmények:
* A-csoport: Fehéroroszország–Svédország 0–4, Hollandia–Bulgária 3–1, Franciaország–Luxemburg 0–0. A csoport állása: 1. Franciaország 17 pont, 2. Svédország 16, 3. Hollandia 13, 4. Bulgária 12, 5. Luxemburg 5 (7–17), 6. Fehéroroszország 5 (4–16).
* B-csoport: Magyarország–Portugália 0–1 (gólszerző: André Silva 48.), Feröer-szigetek–Andorra 1–0 (gsz.: G. Sörensen 32.), Lettország–Svájc 0–3 (gsz.: Seferovic 9., Dzemaili 55., Rodriguez 58.). A csoport állása: 1. Svájc 24 pont, 2. Portugália 21, 3. Magyarország 10, 4. Feröer-szigetek 8, 5. Andorra 4, 6. Lettország 3.
* H-csoport: Észtország–Ciprus 1–0, Gibraltár–Bosznia-Hercegovina 0–4, Görögország–Belgium 1–2. A csoport állása: 1. Belgium 22 pont, 2. Bosznia-Hercegovina 14, 3. Görögország 13, 4. Ciprus 10, 5. Észtország 8, 6. Gibraltár 0. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2017-09-05: Sport - :

Focisuli: új csoport is indul

Kézdivásárhely önkormányzatának sportirodája három új csoportot indít a kilenc éve működő labdarúgó-iskolájában.
2017-09-05: Magazin - Szekeres Attila:

Nemzeti opera Sepsiszentgyörgyön

Tegnap este indult Sepsiszentgyörgyön a Magyar Állami Operaház nagyszabású vállalkozása, az OperaTúra, mely során Erdélybe hozták Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját és Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjéből készült balettelőadást. Az alkalomból sajtótájékoztatót tartott tegnap a Bod Péter Megyei Könyvtárban Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója. A Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókirodájának vezetője által szervezett találkozón elhangzottak lapban való megjelenésére – a sajtó természeténél fogva – a Hunyadi László bemutatója után kerülhet sor. A kultúrának nemzetegyesítő ereje van, és ez alkalomból annak teátrális megnyilvánulására számítanak, mondotta a főigazgató.