Továbbra is a kormányprogramban megfogalmazott 50 százalékos fizetésemelést követeli a Tanügyiek Szabad Szakszervezete, és nem igaz, hogy az érdekvédelmi szervezet elfogadta volna a két rendben eszközölt 25 százalékos béremelést – állítja Nagy Gábor háromszéki bizalmi.
Lapunk érdeklődésére a Kovászna megyei szabad szakszervezet elnöke elmondta: a napokban olyanok nyilatkoztak a bérmegállapodásról, akik nem hitelesek, hisz országos föderációjuk semmilyen egyezséget nem kötött a fizetésemelések tekintetében a kormánnyal. Szerinte fájdalmas, hogy valakik félrevezetik a közvéleményt, a Tanügyiek Szabad Szakszervezete továbbra sem áll el attól, hogy a pedagógusok kapják meg a kormányprogramban beígért 50 százalékos béremelést, amit két ütemben, július 1-jétől és 2018. január 1-jétől kellene folyósítani.
A 180 ezer tagot számláló szakszervezet nem fogadja el a januártól háromszázalékos, majd márciustól 22 százalékos béremelést, amit számukra jelenleg a bérnövekedési jogszabály előír, továbbra is kitartanak a kétütemes, de 25–25 százalékos emelés mellett. Ha ezt nem kapják meg, tiltakozó akciókat kell szervezni – véli Nagy Gábor.
A föderáció megyei szervezetei ma a fővárosban határoznak a további lépésekről. A háromszéki elnök azzal a javaslattal ment az egyeztetésre, hogy indítsanak tömeges tiltakozást a bértörvény ellen, ne hagyják, hogy újból átverjék őket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.