Makacs dolog a múlt, amit nem lehet csak úgy magunk mögött hagyni, ám amennyiben valahogy mégis sikerült kimozdulni a reménytelennek hitt helyzetből, jó esetben úgy alakítjuk életünk napjait, hogy a továbbiakban kamatoztassuk azt a löketet, mely a változást eredményezte.
Jó érzéssel tapasztaltam meg: egyre többen tartják fontosnak a nehézségben lévők támogatását, sokan osztják meg kenyerüket – és nem csak – azokkal, akiknek kevesebb adatott. Gyakran maguk keresik fel a háromszéki kis falvakat, kutatják a rászorulókat a városokban is, támogatókat toboroznak, pénzt, élelmet, ruhát, cipőt, játékot gyűjtenek, s időt, energiát nem sajnálva reményt, szeretetet is rejtenek a gyakran életmentő dobozok tartalmába. Bár egyszeri, életmentőnek szánt cselekedetnek indult évekkel korábban a műanyag palackok kupakjainak gyűjtése, mára egyesületté szerveződött Háromszéken, és mögötte valóságos mozgalom épült ki. Fiatalok és idősek állnak egy-egy felhívás mellé, összefogásuknak köszönhetően most például iskola- és óvodakezdés küszöbén mintegy száz gyermeket ajándékoznak meg iskolástáskával, felszerelt tolltartóval. Óvodáknak játékokat szállítottak, egy kis település iskolájába tanfelszereléseket. Közel hetven háromszéki családon segítettek év elejétől, a betegségben szenvedőket pedig 650 és 9 ezer lej közötti, adományokból származó összegekkel támogatták. Elszántságuk, tenni akarásuk hiánypótló és egyben példaértékű is, hiszen „modern” világunk hovatovább a halmozásról, habzsolásról szól, s egyre kevésbé az egymás felé fordulásról, az embertársaink felé nyújtott kézről.
Aki teheti, keressen fel legalább egyszer nehéz sorban élőket. Mert nem sajnálni, sokkal inkább támogatni kell őket. És aki egyszer elfogadta feléje nyújtott kezünket, előbb-utóbb maga is segítővé válik...