Csak megszorításokkal engedélyezte a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a Római Katolikus Gimnázium védelmében ma délutánra meghirdetett tüntetést – tudta meg az MTI a demonstrációt bejelentő Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatójától. Holló László elmondta: 4–5 ezer résztvevőre számítanak a tiltakozáson, és ennyit is jelentettek be, a polgármesteri hivatal illetékes bizottsága azonban csak a járdán és a prefektusi hivatal előtti téren engedélyezte a gyülekezést, ahol töredéke fér el a bejelentett tömegnek. Hozzátette: közölték vele, hogy a forgalmat nem állítják le a prefektusi hivatal előtti úton.
A szervezőknek a megszorítások miatt arról kell gondoskodniuk, hogy ne mindenki a térre próbáljon bejutni, hanem fegyelmezetten, távolabb, a járdán helyet foglalva vegyen részt a tüntetésen. Holló László ismertette, saját rendfenntartóik segítségével megpróbálják majd betartatni a velük szembe támasztott követelményeket. „Katonanemzet vagyunk, és mert ez a tüntetés egy szent cél érdekében van, bízom benne, hogy mindenki megfelelőképpen fog viselkedni” – fogalmazott. A korlátozás ellenére a szervezők továbbra is azt várják, hogy minél többen vegyenek részt a tüntetésen, melyen Jakubinyi György érsek, a Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke és a szülők képviselője mond beszédet.
Tegnap újabb szervezetek szólították tagjaikat, híveiket a tüntetésen való részvételre. A Magyar Unitárius Egyház közleményében sajnálatosnak és megdöbbentőnek nevezte, hogy a tanintézménybe iratkozott gyermekeket és szüleiket, valamint az iskola tanári karát és fenntartóját egy héttel a tanévkezdés előtt is bizonytalanságban tartják az állam illetékes intézményei. A Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök kijelentette: az autonóm Székelyföld egyebek mellett azt is jelenti, hogy a nevelés és oktatás intézményi hátterét a székelyföldiek saját történelmi hagyományaik szerint építhetik fel és működtetik. „Az oktatási rendszer önállósága pedig a hasonló, teljességgel elfogadhatatlan, a közösség egészére kiható merényleteket is kizárja” – állapította meg az SZNT elnöke. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint „kisebbségi jogaink gyakorlásában gátolnak meg azok, akik akadályokat gördítenek az anyanyelvű oktatás minden szintű és formájú megvalósítása elé. A Római Katolikus Teológiai Líceum működésének megakadályozása a romániai magyar kisebbségi közoktatás ellen szól” – írja szövetség nevében Burus-Siklódi Botond elnök. Az RMDSZ korábbi felhívása után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök személyes felhívást is közzétett tegnap. „Holnap megmutatjuk: mi az a közösség vagyunk, amely mindig kész kiállni, amely mindig kész mindent megtenni igazáért!” - fogalmazott felhívásában Kelemen Hunor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.