Arénaavató a Himnusszal és nemzeti operával

2017. szeptember 6., szerda, Közélet

Közel száz zenész hangszeréből csendültek fel Erkel Ferenc akkordjai – a közönség rögtön ráismert a Himnuszra, és felállva énekelte végig a Sepsi Arénában hétfőn az est nyitányaként a Magyar Állami Operaház Kárpát-Haza OperaTúra programjában bemutatott előadás, Erkel Ferenc Hunyadi László című operája előtt.

  • Jelenet az előadásból: Hunyadi László (Pataki Adorján) és Gara Mária (Miklósa Erika) menyegzője. Fotó: Rákossy Péter/ Magyar Állami Operaház
    Jelenet az előadásból: Hunyadi László (Pataki Adorján) és Gara Mária (Miklósa Erika) menyegzője. Fotó: Rákossy Péter/ Magyar Állami Operaház

Az új sepsiszentgyörgyi sportlétesítményben ezt követően Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt a közönséghez. Utóbbi örömét fejezte ki, hogy nemzeti operával avathatjuk az arénát. A főigazgató abbéli reményének adott hangot, hogy erdélyi turnéjuk nyitóelőadása lesz a legemlékezetesebb, és szólt a kultúra nemzetegyesítő erejéről. Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját – Szűcs Gábor rendezésében, a zenekart Medveczky Ádám vezette – 2600-an nézték meg hétfőn este – közölte érdeklődésünkre Jávorszky György, az operaház nemzetközi kommunikációs menedzsere –, és ugyan­annyi jegy kelt el a tegnap esti előadásra, Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjéből készült, Ronald Hynd koreográfus által színpadra állított balettelőadásra is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2017-09-06: Belföld - :

Hírsaláta

KIRÚGTÁK PONTÁT. Victor Ponta nem tagja többé a Szociáldemokrata Párt képviselőházi frakciójának – jelentette be az alsóház plénumán Ioan Munteanu frakcióvezető. „Tudomásul vettük, hogy szeptember 3-án egy új politikai formációt indítottak útjára, ugyanakkor tegnap a plénumbeli felszólalásán az egyik frakcióhoz sem tartozó képviselők nevében beszélt” – mondta Munteanu. Ezzel együtt Ponta elveszíti az alsóház európai ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöki tisztségét is. (Agerpres)
2017-09-06: Máról holnapra - Ferencz Csaba:

Az együvé tartozás szívdobbanásai

Túl sokszor, legtöbbször indokolatlanul használjuk a történelmi jelzőt egy-egy esemény kapcsán. Hiszen minden történés – bár önmagában lehet egyedi és megismételhetetlennek látszó – később, utóhatásában válhat csupán történelmi jelentőségűvé.