Késik az óvoda felújítása

2017. szeptember 7., csütörtök, Közélet

Vargyas önkormányzata tavasszal arra készült, hogy becsengetésre felújítsa az óvodát, ám a terveket keresztülhúzta a bürokrácia: az 517 ezer lejes beruházáshoz szükséges tizenkilenc engedély közül többet nem sikerült időre beszerezniük.
 

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

 

Sütő Levente Lehel polgármester szerint nem csak ő, de az óvónő és a szülők is úgy látták: jobb, ha a teljes felújítást elhalasztják, minthogy csak egy részét végezzék el, s jövő esztendőben mindent újra kelljen kezdeni. A községvezetőnek meggyőződése: az elkövetkezendőkben minden formaságot teljesíteni tudnak ahhoz, hogy a tető megújítását, a szigetelést, a vakolást, a csatornarendszert és a farészek cseréjét megoldják.
„Nem számítottunk ekkora ügyintézésre, ezért jobbnak láttuk, ha a felújítást elhalasztjuk egy évvel. Bár szerettem volna, ha a beruházás megvalósul, de valójában egy évig még gond nélkül lehet használni az épületet, mert a jelenlegi körülmények is megfelelőek. A tervekben nincs benne a játszótér felújítása, de a legtöbb játék már rég készült, gyermekeink érdekében jobb lesz, ha minél hamarabb azt is megújítjuk. Remélem, lesz annyi pénzünk, hogy az épület felújításával egy időben azt is megoldjuk” – nyilatkozta a községvezető.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-09-07: Közélet - Farkas Réka:

Elnapolt bírósági döntés (Kós Károly szakközépiskola)

Érdemi meghallgatások nélkül kezdődött kedden a Kós Károly-iskola ügyében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által kezdeményezett per sepsiszentgyörgyi tárgyalása. Az EMNP azt kérte a bíróságtól, kötelezze a sepsiszentgyörgyi tanácsot, vonja vissza az iskola önállóságát megsemmisítő határozatát, ám párhuzamosan Brassóban a táblabíróságon is zajlik egy per (a határozat felfüggesztéséről szóló érdemi döntésig), így arra hivatkozva, hogy a szükséges dokumentumok ott vannak, a sepsiszentgyörgyi bíró elnapolta az ülést.
 
2017-09-07: Közélet - Bokor Gábor:

Sikert aratott a városlogó (Kovászna)

Az elmúlt hétvégén, a városnapok alkalmával mutatták be nyilvánosan Kovászna új, magyar és román nyelvű logóját. A vizuális elemként közszemlére tett térplasztika azonnal elnyerte a helybéliek és vendégek tetszését, sokan választották egyéni vagy csoportos fotók hátterének. Kovászna az elmúlt években bonyolította le a Fürdőturizmus és a helyi erőforrások népszerűsítése című pályázatát, az embléma ennek részeként született meg.