Hivatalosan 2017. augusztus 31-én zárult az OTP Fáy András Alapítvány hároméves O. K.+ 2007–2014 című Erasmus+ projektje, melyet az Európai Unió részesített pénzügyi támogatásban. A szlovákiai és romániai stratégiai partnerekkel megvalósított program nemcsak az együttműködő felek szerint, hanem a részt vevő diákok és tanáraik, illetve az egyéb érdekeltek visszajelzései alapján is sikeresnek bizonyult.
Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy már most szó van a szakmai együttműködés folytatásáról. Erről az augusztus 28. és 29. között Budapesten megtartott záró projekttalálkozón is szó esett.
A záróeseményen a koordinátor OTP Fáy András Alapítvány szakemberei, valamint a projekt megvalósulásában aktívan részt vevő partneriskolák, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, illetve az Alapiskola és Óvoda Almágy és a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola képviselői voltak jelen. Részletesen áttekintették és értékelték a 2014. szeptember 1-jén indult projekt vállalásait és céljait, a megvalósult programelemeket. Mindezek elemzése után megállapították, hogy a program mind szakmailag, mind pénzügyileg a tervek szerint és a pályázati szabályozóknak megfelelően haladt.
A projekt során a Székely Mikó Kollégium több mint 600 gimnáziumi és középiskolai diákja, valamint 25 pedagógusa vett részt a Fáy András Alapítvány képzői által tartott 4 órás gazdasági képzésen. Diákjaink korosztályuknak megfelelően nyerhettek betekintést a gazdasági-pénzügyi világba, EU-s csatlakozásunk előzményeibe és következményeibe, lehetőséget kaptak, hogy jövőtudatos fiatalokká váljanak.
A projekt során a Fáy András Alapítvány szakemberei új, európai uniós ismereteket feldolgozó és bővítő tréningmodulokat (kettőt az általános és kettőt a középiskolásoknak) és azokhoz kapcsolódó, változatosabbnál változatosabb e-learning-anyagokat fejlesztettek ki, majd ezt a négy modult és további nyolc, évfolyamspecifikus tréninganyagot adaptálták – a partneriskolák tanárainak közreműködésével – mind a romániai, mind a szlovákiai gazdasági, oktatási környezetre és kultúrkörre, végezetül a tizenkét adaptált modult lefordították román és szlovák nyelvre is.
Ezt követően több ezer diákkal – magyarországi és magyar ajkú romániai, illetve szlovákiai fiatallal – foglalkoztak az alapítványi trénerek, miközben kérdőívek és mélyinterjú segítségével folyamatosan gyűjtötték a kutatási adatokat a gyerekektől és a tanároktól, hogy aztán három tanulmányban adhassanak átfogó képet a magyarországi, szlovákiai, illetve romániai 10–18 éves magyar diákok pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tudásáról, alapvető pénzügyi és EU-s ismereteiről, pénzkezelési szokásairól, a megszerzett tudás hasznosíthatóságáról stb. A partnerek közötti együttműködés sikerét támasztja alá a projektet és annak eredményeit bemutató, közösen megszervezett négy multiplikációs rendezvény is.
Bár az O. K.+ 2007–2014 című program augusztus 31-én lezárult, a társadalmi igényeknek megfelelően azonban mégis folytatódik. A felek már új tréningidőpontokat is kitűztek a következő tanévre, illetve kezdeményezték további oktatási intézmények bevonását is az OK-projektbe. A partnerek között kialakult erős szakmai kapcsolatnak köszönhetően a magyar tanítási nyelvű iskolák és az alapítvány közötti, más programokban való aktív együttműködés is megkezdődött. Ezek minden esetben azt a közös célt szolgálják, hogy a részt vevő fiatalok minél több hasznos ismerettel gazdagodjanak.
Úgy gondolom, aki ebben a projektben részt vett vagy a jövőben részt vesz, biztosan profitál belőle. Mind a gyerekek, mind a pedagógusok, mind maguk az iskolák. De a program nyertese a jövő társadalma is, mivel a pénzügyi tudatosság fejlesztése és az európai uniós ismeretek oktatása elengedhetetlen. Ilyen megközelítésben pedig az egész Európai Unió számára egy bőven megtérülő befektetés, pénzügyi-gazdasági terminológiával élve.
Kinda Eleonóra, Székely Mikó Kollégium
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.