Hétfő délben közmeghallgatáson vitatták meg a sepsiszentgyörgyi városházán az Erdélyi Magyar Néppárt által benyújtott, adóövezeti átszervezésre vonatkozó tervezetet. Bálint József sepsiszentgyörgyi pártelnök, helyitanács-tag elmondta: mintegy harmincan vettek részt, többnyire olyanok, akik kifogásaik megfogalmazása után írásos meghívót kaptak.
A háromórás beszélgetés az EMNP határozattervezetének ismertetésével kezdődött, majd szót kaptak az érintettek. „A hivatal megjelent alkalmazottjai próbálták védeni a mundér becsületét a tévedések beismerése és kijavítása helyett, még mindig járdát látnak ott, ahol nincs” – fogalmazta meg Bálint, aki azt is elmondta, hogy a közmeghallgatás után immár a tanács napirendjére kell tűzni a határozatot, ha ez mégsem történik meg, azt hivatali visszaélésnek tekintik.
A közmeghallgatáson megjelentek többnyire az EMNP által kifogásoltakat erősítették, voltak azonban más felvetések is, ezeket elemzik majd előbb az urbanisztikai bizottság ülésén, majd a tanácsban, és az indokolt kifogások még bekerülhetnek a tanácshatározatba – mondotta.
A sepsiszentgyörgyi tanács tavaly decemberben fogadta el az utcák adókörzetekbe való besorolásáról szóló határozatot, és a helyi adókról szóló értesítők kézbesítése után többen igazságtalannak érezték az újítás nyomán megemelt díjszabást. Az EMNT a visszajelzések alapján kivizsgált több esetet, azonosított több aránytalanságot és megfogalmazott egy tervezetet, amely 13 pontban 9 utcára vonatkozóan módosítaná az adóövezeti besorolást. Májusban nyújtották be javaslatukat, és remélik, a testület a szeptember végi soros tanácsülésen végre napirendre tűzi.