Női kosárlabdaMásodik felkészülési meccsén is nyert a Sepsi-SIC

2017. szeptember 11., hétfő, Sport

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC három nap alatt másodszor is nyerni tudott egy felkészülési meccsen a Brassói Olimpia ellen. A csütörtöki 94–57 arányú siker után Zoran Mikes tanítványai szombaton 97–50-re (27–20, 26–6, 26–13, 18–11) győzték le a Cenk alatti város együttesét. A hétvégi edzőmérkőzés legeredményesebb játékosát újra a zöld-fehérek adták, hiszen Hamilton 18 pontig jutott. A túloldalon újra szerény teljesítménnyel rukkoltak elő a brassói lányok, s közülük – akárcsak az előző összecsapáson – a 10 pontot szerző Morrisset volt a legjobb.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János


Az előző bajnokság bronzérmese kezdte jobban a hétvégi találkozót, s az olimpiás kosarasok pillanatok alatt 6–0-s előnyre tettek szert. Az első öt perc után is ők vezettek (9–13), ám Stoenescu, Huţanu, valamint Fontaine kosarainak köszönhetően a játékrész végére megfordítottuk az eredményt, és hétpontos vezetésre tettünk szert (27–20). A második negyedben magára talált Webb, illetve Marshall, s 8–8 pontjuknak köszönhetően meglépett a Sepsi-SIC. A 15. percben már 40–25 volt az állás, a játékrész végére pedig kétszer annyi pontunk volt, mint a brassóiaknak (53–26). A nagyszünet után is folytatódott a szentgyörgyi lányok fölényes játéka, s támadásról támadásra nőtt a két csapat közötti különbség. Az utolsó negyed 79–39-ről indult, s játékunk alapján csupán az volt az egyetlen kérdés, hogy 100 pontos győzelmet arat-e együttesünk. Sajnos, nem született meg a századik pontunk (97–50), ám a vitathatatlanul jobb játékerőt képviselő zöld-fehérek diadala egy percig sem forgott kockán.
A mérkőzés pontszerzői: Webb 11/6, Fontaine 9, Kilin 7/3, Hamilton 18, Džankić 6, Kress 8, Marshall 12/9, Gördi-Părău 4, Neagu 1, Stoenescu 15/9, Huţanu 6, illetve Morrisset 10, Moraru 3/3, Pesović 7/3, Al Ashab 4, Dănălache 2, Irimia 7/3, Durrett 9, Higgins 8.
Mint arról már beszámoltunk, a Sepsi-SIC vasárnaptól Magyarországon vendégeskedik, és holnap a győri CMB Cargo Uni együttesével játszik erőfelmérő mérkőzést. Ezt követően a szentgyörgyiek Szekszárdra teszik át főhadiszállásukat, ahol a 48. kosárlabda Sió Kupa első napján, azaz szep­tember 14-én a PINKK-Pécsi 424 alakulata ellen lépnek pályára. A négycsapatos viadalon a házigazda KSC Szekszárd mellett még a szlovén bajnok, a ZKK Cinkarna Celje is részt vesz. Csapatunk harmadik magyarországi meccsét 16-án játssza, lányaink 17-én indulnak haza, hogy itthon folytassák a felkészülést a gyors léptekkel közeledő 2017–2018-as idényre. (tif)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1154
szavazógép
2017-09-11: Közélet - Szekeres Attila:

Szent László-szobrot avattak (Kettős ünnep Imecsfalván)

Kettős ünnepet ült a kis orbaiszéki, többségében római katolikus település szombaton. Egyrészt a Kisboldogasszonynak szentelt templomban megtartották az éves búcsús szentmisét, hisz szeptember 8-át Szűz Mária születésnapjaként tartja számon az egyház. Másrészt a Szent László-emlékévben (a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. éve) Szent László-mellszobrot avattak a templomkertben. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt, ő szentelte fel a frissen leleplezett szobrot, a dombóvári Varga Gábor pirogránit alkotását, a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend adományát.
2017-09-11: Sport - :

Remek nagyszebeni szereplés (Cselgáncs)

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozói közül heten a hétvégén a nagyszebeni Temeraru Kupán léptek tatamira, s a céhes városiak nagyszerűen helytálltak az U18-as és felnőtt korosztályú sportolók számára kiírt nemzetközi versenyen.