Az orosz kosárlabda-válogatott magabiztos, 101–78 arányú győzelmet aratott Horvátország legjobbjai felett az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, a legjobb nyolc között pedig a litvánokat búcsúztató Görögországgal csap össze.
A horvátok az első félidőben még tartották a lépést az oroszokkal, viszont szünet után utóbbiak Alekszej Sved vezérletével egyre nagyobb előnyt építettek ki, sőt, tíz perccel a mérkőzés vége előtt már 15 ponttal vezettek. Az utolsó negyedben Dmitrij Hvosztov és Sved révén pillanatok alatt 20 pontra nőtt a különbség, így lényegében a 32. percre el is dőlt a találkozó (57–77). A második félidőben kiválóan játszó oroszok végül nagyobb megerőltetések nélkül, Dmitrij Kulagin két kosara után 23 ponttal győzték le a horvátokat, így ők játszhatnak a görögökkel majd az elődöntőbe jutásért. A franciákat felülmúló Németország a házigazda törököket könnyedén legyőző spanyolokkal játszik a negyeddöntőben, míg az ukránokat búcsúztató Szlovénia a Montenegró felett félgőzzel győzedelmeskedő Lettországgal mérkőzik meg. A másik ágon a görög–orosz csapat mellett Olaszország játszik a magyarokat hazaküldő szerb válogatottal.
A negyeddöntő párosítása: * ma Szlovénia–Lettország (18.45 óra), Németország–Spanyolország (21.30 óra) * szerdán Görögország–Oroszország (18.45 óra), Olaszország–Szerbia (21.30 óra). A mérkőzéseket a RTV HD és az RTV 2 élőben közvetíti. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.