BEFEKTETÉSI REKORDRA SZÁMÍTANAK. Az új közvetlen külföldi tőkebefektetések értéke az év első négy hónapjában 3,2 milliárd euró volt, kétszer annyi, mint tavaly a hasonló időszakban. A gazdasági miniszter az év egészére nyolcmilliárd eurós rekordot vár. (Adevărul)
VISSZAADJÁK A REGISZTRÁCIÓS ADÓT. Visszakapják a gépkocsi-tulajdonosok az eddig fizetett gépkocsi-bejegyzési illeték és a július elsejétől fizetendő környezetszennyezési díj közötti különbséget. Ezt csak az illeték kifizetését bizonyító nyugta felmutatásával és típusnyomtatvány kitöltésével lehet igényelni. Az összeget 45 napon belül kapják vissza. A környezetszennyezési illetéket a gépkocsi típusának függvényében állapítják meg. (Kolozsvári Rádió)
VEREKEDŐ POLITIKUSOK. Kedden délután a csíkszeredai Daradics bárban Szondy Zoltán MPP-alelnök, csíkszeredai tanácstag, a Hargita Népe újságírója bántalmazta Fábián László csíkszentsimoni polgármestert. Fábián a Krónikának azt mondta, Szondy sértegetni kezdte, ,,azt mondta, hogy az RMDSZ-esek hazugok és tolvajok", majd nekiugrott, és öklével arcul ütötte. Az elöljáró leszögezte, nem ütött vissza, mivel polgármesteri státusa ezt nem engedi meg. A Hargita Népe újságírója ellenben azt állítja, a polgármester sértette meg őt, ő csak védekezett. ,,Fábián azt mondta, hogy Csibi István pénzéből élek, visszavágtam, amire ő megrúgott, én meg védekeztem" ― állítja a történtek kapcsán Szondy. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult, s ha vétkesnek bizonyul, Szondy ellen testi sértés gyanújával eljárás indul. (Transindex)
KOSZOS ÉS VESZÉLYES A FEKETE-TENGER. Arra figyelmeztet az Európa Tanács, hogy a Fekete-tenger szennyezettsége és az erőforrások túlzott kiaknázása miatt ökológiai katasztrófa fenyeget. Az ET a tengerparti országok ― Bulgária, Románia, Oroszország, Törökország, Ukrajna és Fehéroroszország ― összefogását sürgeti a katasztrófát megelőzendő, illetve a fenntartható fejlődést biztosítandó. A Fekete-tengerbe csak a Duna évente 280 tonna kadmiumot, 60 tonna higanyt, 4500 tonna ólmot, 6000 tonna cinket, 1000 tonna krómot és 50 000 tonna szénhidrogént önt. (Hotnews.ro)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.