A férfi kosárlabda Európa-bajnokság utolsó negyeddöntőjében tegnap este Szerbia 83–67 arányban legyőzte Olaszország legjobbjait, így vele vált teljessé az elődöntős mezőny. Ezt megelőzően az orosz kosárlabda-válogatott izgalmas mérkőzésen, 74–69-re diadalmaskodott Görögország felett.
A szerbek – akik a nyolcaddöntőben a magyarokat búcsúztatták – az elsőtől az utolsó percig kézben tartották a mérkőzést. A szorosabb első negyed után a másodikat tíz pontos különbséggel megnyerték, a folytatásban pedig nem igazán volt kérdés, hogy ki jut a legjobb négy közé. A találkozó legeredményesebb játékosa Bogdan Bogdanovic volt, a Sacramento Kings kosarasa 22 pontot szórt. Az oroszok számára rosszul indult a mérkőzés, az első tíz perc után hétpontos hátrányba kerültek, de szervezett játékkal a következő két negyedben felzárkóztak, az utolsó játékrészben pedig az ő akaratuk érvényesült a pontatlan riválissal szemben. Az oroszok legutóbb 2011-ben jutottak az első négy közé a kontinensviadalon, akkor a harmadik helyen végeztek. Az azóta megrendezett két Eb-n nem léptek tovább a csoportkörből.
Korábban a címvédő Spanyolország győzött Németország ellen. Jól kezdtek a németek, az Atlanta Hawks irányítója, Dennis Schröder vezérletével tartották a lépést a végső győzelemre esélyes spanyolokkal, akik idővel a Gasol testvérek lendületével átvették a vezetést, és a harmadik negyedben jelentős előnyre tettek szert. A spanyolok sorozatban a tizedik Európa-bajnokságon jutottak a legjobb négy közé. Ezen a téren csak a szovjetek múlták felül őket, akik 1951 és 1989 között egymás után 20-szor játszottak elődöntőt. Szlovénia és Lettország látványos mérkőzést játszott egymással, ahol nem kevesebb, mint 200 pontot szórtak a csapatok. Ezen a találkozón a 18 éves Luka Doncic villogott, aki 27 pontig jutott, míg a balti csapatánál Kristaps Porzingis 34 pontot szórt. A lettek az utolsó negyedben komolyabb hátrányból egy pontra zárkóztak, ennél többre azonban nem telt erejükből. A szlovénok másodszor jutottak Európa-bajnoki elődöntőbe, 2009-ben negyedikként végeztek.
A Spanyolország–Szlovénia elődöntőt csütörtök este lapzárta után játszották, az Oroszország–Szerbia összecsapást ma 21.30-tól rendezik. A bronzmérkőzésre és a döntőre vasárnap kerül sor, előbbi 17 órától, utóbbi 21.30-tól lesz. A mérkőzéseket a RTV HD és az RTV 2 élőben közvetíti.
Eredmények, negyeddöntő: Németország–Spanyolország 72–84, Szlovénia–Lettország 103–97, Görögország–Oroszország 69–74, Olaszország–Szerbia 67–83. (miska)