Forma–1Kiesett a két Ferrari, Hamilton győzött

2017. szeptember 18., hétfő, Sport

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Szinga­púri Nagydíjat, ezzel 28 pontra növelte előnyét összetettben a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német versenyzőjével szemben.


A 32 éves Hamiltonnak ez volt az idei hetedik, és pályafutása 60. futamgyőzelme. Vettel és csapattársa, Kimi Räikkönen egy baleset miatt már az első körben feladni kényszerült a versenyt. Hamilton mögött Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája végzett a második, míg Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője a harmadik helyen.
A verseny előtt megérkezett az eső a szingapúri pályára, így a Forma–1 történetében most először rendeztek esős éjszakai futamot. A biztonsági autó a futam során háromszor hajtott a pályára, de az utolsó alkalom után már nem a körök számában, hanem percekben kellett számolni a hátralévő versenytávot, mert csak így lehetett tartani a szabályokban foglalt kétórás időhatárt. A hajrában már nem történt változás az élmezőnyben, így Hamilton jelentősen növelni tudta előnyét Vettellel szemben a vb-pontversenyben. A vb két hét múlva, Malajziában folytatódik.
A vb-pontversenyek állása 14 futam után: *  pilóták: 1. Lewis Hamilton 263 pont,  2. Sebastian Vettel 235, 3. Valtteri Bottas 212, 4. Daniel Ricciardo 162, 5. Kimi Räikkönen 138 * csapatok: 1. Mercedes 475 pont, 2. Ferrari 373, 3. Red Bull 230, 4. Force India 124, 5. Williams 59.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-09-18: Sport - :

Két verseny, egy háromszéki versenyző (Autósport)

A hétvégén a kézdivásárhelyi SKAT-kart pálya adott otthont az autós Time Attack-bajnokság második és harmadik fordulójának, amelyen – a szervezők elmondása szerint – Oláh László személyében mindössze egy háromszéki versenyző állt rajthoz. Alkalmi pilótánk pénteken nem, de szombaton már egy Opel Astra S kormányánál rótta a köröket, és a 2-es géposztályban (1401–1600 köbcenti között) harmadik lett.
 
2017-09-18: Sport - :

Gyenge kezdés után pontot szerzett a KSE (Labdarúgás, III. liga)

A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Kézdivásárhelyi SE hátrányból fordítva játszott döntetlent (2–2) a veretlen Sporting Lieşti vendégeként.