AtlétikaNyolcadszor is Sugás-futás

2017. szeptember 18., hétfő, Sport

A háromszéki Europe Direct Iroda és a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör a hétvégén újra megrendezi a már hagyományossá vált és egyre népszerűbb Sugás-futást.

 

A versenyre szombaton kerül sor, a start pedig 10 órakor a megyeszékhelyi Tamási Áron Színház elől lesz. Iratkozni 9.30-tól lehet a rajt helyszínén. A tervezett útvonal: színház (rajt)–Kossuth Lajos–Palló–Templom–Borvíz utca–Sugásfürdő felé vezető út–Erzsébet-forrás (cél). Nevezési díj nincs, és minden célba érő emlékérmet kap. A verseny támogatói: Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság.


Szeptember 30-án félmaraton
A hónap utolsó szombatján a Gáll Lajos Futókör megszervezi a tizenötödik Szentgyörgy Félmaratont. Ahogy már megszokhattuk, a verseny 21 097,5 méteres távját lehet egyedül, váltóban teljesíteni, de a hagyományokhoz híven most is lesz mikromaraton gyermekeknek. A nagy érdeklődésnek örvendő esemény idén ismét új helyszínről rajtol, és új útvonalon bonyolítják le. Jelentkezni a verseny napján lehet 8 és 9.15 óra között a Kós Károly úti bölcsődénél felállított titkárságon, a nevezési díj a félmaratonra 40 lej, a mikromaratonra és a gyermekek megmérettetésére 5 lej. További információkért hívják a 0746 012 526-os telefonszámot (Csutak Tamás). (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2017-09-18: Sport - :

Spanyolország a bronzérmes (Kosárlabda, Európa-bajnokság)

A címvédő spanyol kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 93–85 arányban legyőzte Oroszországot, így az utóbbi tíz évben az összes kontinensviadalon szerzett valamilyen érmet.
 
2017-09-18: Belföld - :

Érvénytelen az iskolabérleti szerződés (Marosvásárhelyi iskolaügy)

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma szombati csíksomlyói ülésén megállapította, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az iskolaépületek bérlésére vonatkozó, 2014-ben kötött szerződést, ezért a szerződés jogilag érvényét veszíti.