A Sütő András Baráti Egyesület és az író családtagjai közleményben reagáltak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyére. Mint hangsúlyozzák, a Herder- és Kossuth-díjas Sütő András írói munkásságának tekintélyes hányada a magyar szó éltető erejéről, varázsáról szól.
Sütő András az anyanyelvi oktatást az erdélyi magyarság megmaradása zálogának tekintette. Ezért állt élére az egyenlő létfeltételekért vívott kisebbségi jogküzdelemben az 1990-es gyertyás, néma tüntetésnek is. Az azt követő szervezett támadásokra és a könyörtelen megtorlásra még jól emlékezünk – hangsúlyozzák. Emlékeztetnek, Sütő András örökösei az író szellemi és morális örökségének jegyében, teljes egyetértésben adományozták a hátrahagyott sok ezer kötetes könyvtárat az induló marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumnak. „Most megdöbbenéssel figyeljük azt az öncélú, többségi erőfitogtatásra emlékeztető gáncsoskodást, amellyel a kafkai hivatalként viselkedő hatalom mindenáron akadályozza az iskola beindulását, működését. Egy hatalmas közösség (a szülők, a tanulók, az erdélyi magyarság, egy nagy múltú történelmi egyház és egy egész nemzet) akaratának semmibevétele árán. Szabad-e mohón lecsapni egy alapítási megfogalmazási (alaki) hiba miatt erre a szellemiekben gyarapodni vágyó közösségre? A segítőkész akadályelhárítás, a gyors megoldás keresése helyett szabad-e kiforgatni szerzett jogaiból e közösséget, a hatalmi „majd megmutatjuk mi” szellemében? Megéri? Hova vezet ez?” – zárul a közlemény.