Agrofeszt SepsiszentgyörgyönBecsüljük meg a gazdákat

2017. szeptember 18., hétfő, Közélet

Nem csupán élelmiszeri terméket, hanem értéket teremtenek a háztáji gazdák, akik a nagyüzemű állattartástól eltérően nem fülszámuk alapján, hanem nevük szerint tartják számon, és saját igényeiknek megfelelően látják el állataikat – hangsúlyozták többen is tegnap a második sepsiszentgyörgyi AgroFeszt megnyitóján.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

 

A rendezvény az állattartás és a termékfeldolgozás többféle arcát mutatta meg, de a szervezők leginkább arra összpontosítottak, minden korosztály érezze jól magát a városra költöztetett falu világában. A gyermekek szalmában ugráltak, nyuszit, bárányt simogattak, a bátrabbak felültek a kiállított hatalmas mezőgazdasági gépekre, a felnőttek pedig pénztárcájukat nyitogatták a pónilovaglásnál, a játéktraktorokat, állatos könyveket árusító standoknál. Vásároltak a sajt- és hústermékeket kínáló gazdáknál vagy éppen a kürtőskalácsosnál, fánkosnál, flekkensütőnél és a tokányfőző-verseny üstjeinél. De bőven volt idő a szarvasmarhamustrára is, növendékállatok, vemhes üszők, egyszer és többször ellett állatok mutogatták magukat. Volt köztük Lili, Móna, Jolánka, Zseni, Kati, Szidi, Elvira, Karolina – többségük Angyalosról, Sepsibodokról, Kézdiszentlélekről, Székelytamásfalváról, Hidvégről érkezett, de méltóságteljesen bólogatott egy-egy környékbeli francia származású Limousine, belga Blanc bleu, skót Aberdeen angus is.
A főtéri színpadot déli harangszókor a szónokok foglalták el: az egybegyűlteket köszöntötte a helyi AgroSic társulás vezetője, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a háromszéki szarvasmarhatartók egyesületének képviselője, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, az országos állategészségügyi igazgatóság megbízottja, a megyei mezőgazdasági igazgatóság irányítója, a prefektus, Magyarország romániai nagykövetségének mezőgazdasági és környezetügyi attaséja. Méltatták a gazdák szerepét a jó minőségű élelmiszerek előállításában, és arra biztatták a jelenlevőket, vásároljanak helyi terméket.
Ezt követően a zene, a dal és a játék vette át a főszerepet a színpadon, az egész főtér és környéke igazi fesztiválhangulatba öltözött.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2017-09-18: Közélet - Fekete Réka:

Se tankönyv, se munkafüzet (Tiltott segédanyagok a tanteremben)

Megalázó, hogy az oktatási minisztérium nem bízik abban, hogy a tanítók, tanárok ki tudják választani, milyen segédanyagok használatával segíthetik a tananyag jobb megértését, begyakorlását, ezért minden ilyen nyomtatvány használatát betiltotta, ott pedig, ahol nincs tankönyv, egyetlen eszköz sem áll rendelkezésre a kötelező tanterv követésére – panaszolták a háromszéki pedagógusok a múlt héten tartott módszertani körökön. A tankönyvhiány leginkább a magyar nyelvű III. és IV. osztályt érinti, ezért a kialakult helyzetről a főtanfelügyelő mellett az említett osztályokban tanítókat és a magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelőt kérdeztük.
2017-09-18: Máról holnapra - Farkas Réka:

Ne hagyjuk

Folytatódik az állóháború Marosvásárhelyen a katolikus iskola ügyében, az érintett felek bekeményítettek.