Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Mi, hol, mikor?

2017. szeptember 19., kedd, Mi, hol, mikor?

Rendezvénysorozat Tamási Áron emlékére
Szeptember 20-án a sepsiszentgyörgyi színház névadóját, Tamási Áront ünneplik egy rendezvénysorozattal. 18 órától a társulat színművészei Tamási Áron válogatott novelláiból tartanak felolvasóestet a kamarateremben, 20 órától a színház nagytermében a Dresch Quintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjét tekinthetik meg. A szaxofonon és fuhun játszó Dresch Mihály mellett Brasnyó Antal brácsával, Csoóri Sándor brácsával és tamburával, Zimber Ferenc cimbalommal, míg Bognár András nagybőgővel lép fel. A Tamási Áron novellák felolvasóestjére a belépőjegyek egységesen 10 lejbe kerülnek. A Dresch Quintet-koncertre a teljes értékű jegyeket 20, míg a diákjegyeket 10 lejért lehet megvásárolni a városi szervezőirodában és a biletmaster.ro honlapon.

Röviden
IVÓVÍZ. Ma 8–17 óra között javítási munkálatok miatt felfüggesztik az ivóvíz-szolgáltatást Kovásznán a Ștefan cel Mare, Felső Páva, Plevnei, Butykák, Esthajnalcsillag, Testvériség, Híd, Kovásznai Sándor, Székely, Alsó Páva, Iskola, Bitai Demeter, Mesterek, Vásár, 1918. december 1., Nagy Állomás, Kálvin, Gábor Áron, Vágóhíd, Komsa, Kriza János, Ignácz Rózsa, Hóvirág, Vajnák utcában és a Barátság sétányon. A munkálatok befejezése után a szolgáltatott ivóvíz zavaros lehet.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágó-gym – alakformáló mozgás hölgyeknek. Telefon: 0722 233 774. Info: facebook@liveartdancestudio.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
MOZI. A sepsiszentgyörgyi 9D moziban hosszú filmek megtekintésére kibérelhető a terem legtöbb 12 személy számára. Vetítési időpontok: keddtől péntekig 14, 16.30, 19, 21.30 órától, szombat-vasárnap 11.30, 14, 16.30. 19, 21.30 órától, hétfőn zárva.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket (alkohol-, játék- és drogfüggőség) és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonon lehet.
VÖRÖSKERESZT. A Kovászna Megyei Vöröskereszt minden kedden 9–12 óráig a székházban (Sepsiszentgyörgy, Kós Károly utca 7. szám) vérnyomás-, vércukorszint- és koleszterinszint-mérést végez.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsiszentgyörgyi dollárpiac melletti Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyerekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
HUMORPINCE. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában szeptember 20-án, szerdán 18 órától a Humorpince évadnyitó meghívottja Fadgyas Egmond előadóművész.

Irodalmi pályázat unitáriusoknak
A Magyar Unitárius Egyház Képviselőtanácsa a 2018-as emlékév alkalmából nyílt pályázatot hirdet szépirodalmi alkotások (vers és próza) létrehozására. A szépirodalmi alkotások témája: az unitárius egyház múltja és jelene, unitárius személyiségek, kiemelkedő események vagy bármely más olyan téma, amely tükrözi az unitárius hitelveket, eszmeiséget, értékeket.
Megfelelő esztétikai értéket képviselő, nyomtatásban és elektronikusan közzé nem tett, eredeti alkotásokat várnak. Egy pályázó legtöbb három verssel, két prózai és egy drámai művel pályázhat. A prózai művek terjedelme legtöbb 40 000 leütés lehet. A pályázatra beérkezett és a zsűri által javasolt művekből a pályáztató önálló kötetet szándékszik kiadni. Pályázni az alábbi három kategóriában lehet: I. kategória: vers, II. kategória: próza, III. kategória: dráma. Díjazás: 700, 500, 300 euró mindhárom kategóriában. Pályázati határidő: 2018. január 31., éjfél. A pályázat jeligés. A pályamunkához külön, zárt borítékban csatolandó szerzőjének neve, lakcíme, e-mail-címe, telefonelérhetősége és nyilatkozata arról, hogy a pályamű nyomtatásban és elektronikusan még nem jelent meg. Ezen a borítékon kérik feltüntetni a pályázó jeligéjét, és rá kell írni: Unitárius irodalmi pályázat – 2018. A pályázatokat egy nyomtatott példányban, minden oldalán jeligével ellátva és digitális formában (Word dokumentumként), CD-n kell benyújtani az alábbi címre: 400105, Kolozsvár/Cluj-Napoca, postafiók/CP. 24. Episcopia Unitariană. Elérhetőségek: media@unitarius.org, telefon: 0757 025 638.

Kiállítás
* Kézdivásárhelyen a Vigadó dísztermében csütörtökön 18 órától megnyitják Soó-Zöld Margit festő-grafikus kiállítását. A tárlatot Vetró András szobrászművész méltatja. Közreműködnek: Ruszka Sándor lelkész és a Református Kollégium diákjai: Kerekes Szabolcs, Fóris Barbara és Bucs Anna.
* A Kovásznai Művelődési Ház kiállítótermében csütörtökön 17 óráig tekinthető meg Mikola Zoltán fotóművész Virágom-világom című egyéni tárlata. Nyitvatartás: munkanapokon 9–15 óráig. Szeptember 22-én 17 órakor ugyanitt lesz Török Gáspár marosvásárhelyi fotóművész egyéni kiállításának megnyitója.
* A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér kreatív műhelyfoglalkozást és interaktív tárlatvezetést szervez 3–18 éves csoportoknak szeptember 18.–november 12. között – a Maybe4 Újragondolás című kiállítás kapcsán –, amelyen a résztvevők a kortárs művészet eszköztárába, valamint sajátos kérdésfeltevéseibe nyerhetnek betekintést, illetve egyéni vagy csoportos alkotásokat hozhatnak létre korcsoportokra lebontott módszertani keretek között. Érdeklődő csoportok jelentkezését, előzetes időpont-egyeztetéssel a 0736 063 924-es és a 0724 338 562-es telefonszámon, valamint a studio@magmacm.ro e-mail-címre várják.
Az ingyenes műhelyfoglalkozások és tárlatvezetések időpontja és időtartama – óvodásoknak és diákoknak – rugalmasan alkalmazkodik a különböző csoportok igényeihez.

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi (Kőrösi Csoma Sándor utca 10. szám, telefon: 0787 526 102) mai programja: 16 órától Elveszve Párizsban (francia–belga vígjáték, 2016); 16.15-től Good Time (amerikai krimidráma, 2017); 18 órától Tejben, vajban, szerelemben (szerb–angol–amerikai dráma, 2016); 18.30-tól Amerikai bérgyilkos (amerikai akcióthriller, 2017); 20.30-tól Az (amerikai dráma-horror, 2017); 20.45-től Renegátok (francia–német akcióthriller, 2017).

Hitvilág
ONLINE SZÜLŐ VAGYOK? – KÉPZÉS CSÍKSOMLYÓN. A Kalot szervezésében Online szülő vagyok? címmel képzést tartanak szeptember 23-án az egyesület székhelyén (Csíkszereda, Szék útja 147. szám). Az egynapos tréning célja, hogy a szülők képesek legyenek a gyerekeiknek megmutatni az internet adta lehetőségeket, és hogy tudják kezelni az információs eszközök használata körüli családi konfliktusokat. A programon Kis Orsolya pszichológus, informatikus hallgató segítségével a szülőket készítik fel az internethasználat tudatos szabályozására, támpontokat mutatnak a biztonságos internetezéshez és ahhoz, hogy időben észleljék a veszélyben lévő gyerek jelzéseit. A képzés során pszichológiai és informatikai segítséget egyaránt nyújtanak, lehetőség lesz konkrét problémák átbeszélésére, de szűrőprogramok telepítésre is különböző informatikai eszközökre (a szülőket kérik, hogy vigyenek magukkal egy okoseszközt – telefon, táblagép, laptop). Érdeklődni és jelentkezni a 0758 840 279-es telefonszámon vagy az iroda@kalot.ro e-mail-címen lehet szeptember 20-ig. A helyek száma korlátozott.

Zene
Szőcs Botond (zongora) és Andrei Stanciu (hegedű) tart koncertet szerdán 18 órától a kilyéni unitárius templomban és csütörtökön 18 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Műsoron: Beethoven hegedű–zongora szonáták.

Tortoma Önképzőkör
 Baróton az Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár termében ma 19 órától Gurul a Rádió címmel beszélgetésre kerül sor Kádár Zoltán újságíróval, rádiós szakemberrel és a Marosvásárhelyi Rádió Gurul a Rádió 2017-es csapatának tagjaival. Házigazda: Demeter Zoltán.

Rajzverseny gyerekeknek
Az I. Kürtőskalács – Édes ízek fesztivál szervezői óvodások és kisiskolások számára hirdetnek rajzversenyt Barangolás az édes ízek birodalmában címmel. Hagyományos technikákkal készült rajzokat (ceruza, zsírkréta, tempera, akvarell) várnak, mérete legnagyobb A5-ös lehet. Mindkét korcsoportban a tíz legszebb/legötletesebb rajz készítőit édességcsomaggal díjazzák. A legjobb 100 alkotást a fesztivál idején, szeptember 29-e és október 1-je között kiállítják a rendezvény helyszínén. A díjazottak névsorát a www.kurtosfeszt.ro honlapon teszik közzé. A rajzokat a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén (Sepsiszentgyörgy, Olt utca 17. szám) lehet letenni szeptember 25-ig. A rajz jobb alsó sarkába írják fel alkotójának nevét és korát, valamint a rajz hátlapjára az óvónő, tanítónő nevét és telefonszámát. Részletes információ a 0742 180 278-as telefonon.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 296
szavazógép
2017-09-18: Közélet - Szekeres Attila:

Mezőgazdasági vállalkozásokat támogatnak (Nyertes pályázatok)

Három nyertes pályázatról számolt be Klárik Attila, LAM Alapítvány- és Orbán Miklós, az AgroSic Közösségek Közti Társulás igazgatója.
2017-09-19: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagytata, testvér, rokon, barát és szomszéd, az árkosi születésű sepsiszentgyörgyi
VERES SÁNDOR,
a 3-as Építővállalat volt vízszerelője
életének 83., özvegységének 3. évében rövid betegség után 2017. szeptember 17-én ­elhunyt.
Temetése szeptember 19-én 13 órakor lesz a központi katolikus ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
4301439