Házkutatást kezdett több katalán kormányzati épületben a spanyol csendőrség tegnap Barcelonában, és több magas rangú tisztviselőt őrizetbe vett. A katalán kormány a demokrácia szégyenének nevezte a hatósági akciót.
41 kormányzati hivatalban és egyéb helyszíneken intézkednek a hatóságok. Egy üzemcsarnokban mintegy 9 millió szavazólapot foglaltak le. 14 embert őrizetbe vettek. A spanyol csendőrség az alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért illegálisnak tartott október 1-jei függetlenségi népszavazással kapcsolatos dokumentumokat keres, valamint bizonyítékot arra, hogy a katalán kormány költött-e közpénzt a referendum előkészületeire.
Oriol Junqueras katalán elnökhelyettes az intézkedések hírére úgy reagált: ez nyugati demokráciában nem történhet meg, túlmegy minden demokratikus garancián, és sérti az állampolgárok alapvető jogait. Több kormányzati épület előtt tüntetők jelentek meg, tiltakozva az eljárás ellen.
A törvénysértésre, az alkotmány ellen irányuló cselekvésre az államnak reagálnia kell – mondta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a parlament alsóházának ülésén, amelyet ez a téma uralt. A kormányfő szerint nincs olyan demokratikus állam a világon, amely elfogadja, amit Katalóniában terveznek
Carles Puigdemont katalán elnök rendkívüli kormányülést hívott össze az ügyben, amelyet követően hivatalos televíziós nyilatkozatában úgy fogalmazott: „elutasítjuk és elítéljük a spanyol kormány totalitárius fellépését”. Mint mondta, a katalán kormányt agresszió érte a spanyol kormány részéről, amely kívül esik a törvényes kereteken. „A spanyol állam de facto felfüggesztette Katalónia önrendelkezését” – jelentette ki, és egyúttal a katalán kormány támogatásáról és védelméről biztosított mindenkit, akit a hatóságok őrizetbe vettek. A katalán elnök szerint ez a demokrácia szégyene, a spanyol kormány pedig átlépte azt a határvonalat, amely elválasztja a totalitárius rezsimektől. Carles Puigdemont azt is mondta: nem fogadják el a visszatérést a múltba, és azt sem, hogy ne hagyják őket dönteni a jövőről. Megerősítette: október 1-jén szavaznak, békés és masszív választ adnak a spanyol kormánynak, addig azonban – mint mondta – szilárdságra és nyugalomra van szükség.
Szégyen, hogy Spanyolországban lehetnek politikai fogvatartottak, ahelyett, hogy párbeszéddel és józansággal néznének szembe egy politikai problémával – fejtette ki véleményét Pablo Iglesias, a spanyol parlament harmadik legnagyobb pártja, az ellenzéki Podemos (Képesek vagyunk rá) főtitkára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.