HegymászásSikeres volt az Alpok kezdőknek 2017

2017. szeptember 22., péntek, Sport

Sikeresen zárult a Székelyek a magasban által szervezett Alpok Kezdőknek 2017 nevet viselő túra, amelyre szeptember 1–9. között került sor. A csíkszeredai Bertoti Zsolt által vezetett négyfős csoport – köztük két háromszékivel – az alpokbeli túrázás kilenc napja alatt négy országot érintett, 3200 km utat tett meg, két csúcsot másztak meg, kilenc alpesi tóhoz jutottak el, és tizenegy vasalt (biztosított) mászóúton (klettersteig) haladtak át.
 

  • Székelyek a 3666 méter magas Grossvenediger csúcsán
    Székelyek a 3666 méter magas Grossvenediger csúcsán

 

A szervezők közlése szerint a 18–33 év közötti résztevők nagyon eltérő előzetes hegyi tapasztalatokkal rendelkeztek: volt olyan, aki egyetlen alkalommal járt havas körülmények között a hegyekben, vagy éppen most találkozott először hágóvassal, jégcsákánnyal. Ennek ellenére mindenki remekül helytállt, s az életre szóló élmények mellett valamennyien sokat tanultak. A vállalkozó szellemű székelyföldiek például a Roschitza-vízesésnél vagy éppen a Kanzianiberg szikláinál kóstoltak bele a változó nehézségű mászóterepbe és a klettersteig szett használatába. Idén sokféle arcát mutatta meg az Alpok – állítják kezdő hegymászóink, mivel a ragyogó napsütéstől az erős szélen át a havazásig mindent megtapasztaltak a hegyen. Ilyen körülmények között részük volt félnapos menedékházi kényszerpihenőben, de a szabad ég alatt, hálózsákban is töltöttek éjszakát. A változékony időjárás módosította az eredeti útitervet, hiszen a 3666 méter magas Grossvenedigert követte a csak 2864 méter Triglav, majd következtek a Triglav Nemzeti Park csodálatos tavai és a Rax-Alpok.
Az Alpok Kezdőknek 2017 támogatói és partnerei: KBS Sped, Diószegi Pékség, Depo, MultiNr, Garmin, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy Város Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsa, Prevent Mozgásközpont, Healthy Vibes, Háromszéki Közösségi Alapítvány, Székely Nemzeti Tanács, AlterNet. (tibo)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2017-09-22: Sport - :

Díjugrató verseny Benedek-mezőn (Lovassport)

Szombaton 10 órától a benedek-mezői Székelyföldi Lovasközpontban díjugrató versenyre kerül sor.
2017-09-22: Sport - :

Dumoulin nyerte az egyéni időfutamot (Kerékpáros világbajnokság)

Tom Dumoulin nyerte a férfi időfutamversenyt a Bergenben zajló országúti kerékpáros világbajnokság szerdai napján.