A Rád is szükség van! elnevezésű, speciális igényekkel élőknek szóló rendezvénysorozatot először tavaly, 2016-ban szerveztük meg Ikafalván. A programsorozatot a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi fiókja a svájci HEKS és az osztrák Diakonia Austria segélyszervezet által támogatta az elmúlt évben és idén is.
Felső-Háromszéken – ahogy mindenki tudja – szeptemberben a pityókaszedés, az idénymunka ideje van. Előtte a szénázásé és utána a további betakarításé, így ősszel jóformán nincs megállás. Mondják is Ikafalván, hogy falun a munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni, majd az úgyis megvárja az embert. Időhiány miatt viszont neki kellett vágni a Rád is szükség van! programsorozat előkészítésének, annak ellenére, hogy a helyiek bevételeinek egy része a krumplitermesztésből származik. Ilyenkor nehéz egyházi tevékenységet szervezni, nehéz a lelki életre felhívni a figyelmet, de Istennek semmi sem lehetetlen. Isten most is megmutatta, hogyan tudja akadálymentesíteni az utat akkor is, amikor az emberileg lehetetlennek tűnik.
Több egyeztetés után szeptember 12-én nyolc asszony indult el Ikafalváról Sepsiszentgyörgyre, az Írisz Házba, ahol Olcsvári Tünde és Szilágyi-Nagy Imola szeretettel fogadta küldöttségünket Speciális Munkatárs-képzésre. Ennek ideje alatt gyarapodhattunk ismeretben, betekintést nyerhettünk a fogyatékosság típusaiba, fejlesztési lehetőségekről és alkalmazható módszerekről, az Írisz Házban folytatott színes tevékenységekről, műhelyekről is tájékozódtunk. Ezúttal is köszönjük a ránk szánt időt, ötleteket, tanácsokat! Csapatunk már felkészülve vágott neki az idei Rád is szükség van! rendezvénysorozatnak, abban a meggyőződésben, hogy minden egyes munkatársra szükség van, nem csak itt, máshol is!
Kedves olvasó, ha látod, hogy a lelkipásztorod fáradozik, menj és segíts neki, mert egy közösség akkor lesz élő, ha a tagok is élők. Rád is szükség van az akadálymentesítésben, hogy az evangélium mindenki szívéhez eljusson! Igen, tudom, kell a pénz is, meg a pityóka is, de ha segítesz a rászorulón, lelkiekben gazdagabban, mondhatjuk úgy, hogy boldogabban térsz haza!
Bardócz Tímea programfelelős
A gyógynövényekkel ismerkedtünk
Jó volt megtapasztalni, hogy rád is, rám is, és mindannyiunkra szükség van, nem vagyunk feleslegesek, míg együtt tudunk tanulni, dolgozni, játszani, segíteni, beszélgetni. Együtt lenni jó! Még a falat is jobban esik, ha közösen fogyasztjuk el...
Szeptember 13-án több mint 40-en gyűltünk össze az ikafalvi művelődési otthonban, hogy folytassuk a Rád is szükség van! projektet. Délután négy órakor fogadtuk „hőseinket”, a speciális igényekkel, fogyatékkal élő kis és nagyobb testvéreinket, kísérőikkel, szüleikkel. Regisztrálás után a foglalkozás köszöntéssel, ismerkedéses és csapatépítő, összehangoló játékkal, vidám hangulatban kezdődött.
Az Írisz Ház munkatársa, Egyed Edit előadó jóvoltából Isten patikájában, a gyógynövények világában barangoltunk. A gyógynövények széles körű és alapos ismerője és gyűjtője kitűnő pedagógiai tapintattal magával ragadó interaktív foglalkozást tartott. Rengeteg szó esett a természetközeli tevékenység, a gyógynövénygyűjtés és a velük való gyógyítás jótékony hatásairól. Sok-sok ismeretet szerezhettünk a témával kapcsolatosan: mit, hol, hogyan gyűjtsünk, mi mire jó. Volt játék képekkel, leírásokkal, szaglás, tapintás, ízlelés alapján való felismeréssel. Volt kézműves-foglalkozás: kristálytiszta befőttesüvegekbe gyógynövénykeveréket raktunk teának. Csipkével, zsinórral díszítettük az üvegeket, és színes papírral, szalaggal kötöztük le. Mindenki készíthetett magának és ajándékozásra is. Kellemes és hasznos, hangulatos, illatos és ízletes tevékenység volt, mert közben lehetett fogyasztani teát, süteményt, gyümölcsöt.
Az összejövetel szeretetvendégséggel zárult. Köszönjük támogatóink hozzájárulását!
Nagyoláh Ilona nyugdíjas tanítónő