Románia támogatja egy nemzetközi terrorellenes bíróság létrehozását – jelentette ki Klaus Iohannis államfő az ENSZ 72. közgyűlésén.
„Országom üdvözli az ENSZ terrorellenes reformjait, illetve a szervezet azon törekvéseit, hogy a terrorellenes tevékenységet a megelőzéspolitika kulcselemévé emelje. Ahogyan ez ellen a szörnyűség ellen egyetlen ország sem képes egyedül védekezni, bízunk benne, hogy az újonnan létrehozandó terrorellenes hivatal növeli a terror elleni akciók minden formájának hatékonyságát. Ebben a tekintetben Románia Spanyolországgal közösen továbbra is támogatja egy nemzetközi terrorellenes bíróság létrehozását” – mondotta az államfő New York-i beszédében.
Iohannis szerint az ENSZ bevetéseinek hatékonyságát növelni kell. „Komoly erőforrásokra van szükségünk a politikák megtervezésében, amelyek képesek arra, hogy a világbéke és jólét képét vetítsék előre a mostani válsághelyzeteken túl. Románia támogatja az ENSZ főtitkárát azon törekvéseiben, hogy három irányban valósítsa meg a reformot: a konfliktusmegelőzésre, a fenntartható fejlődésre, a vezetőség reformjára és a főtitkárság újragondolására, az ENSZ hatékonyságának növelésére.”
Az államfő a térség problémáiról is beszélt: „Továbbra is aggódunk a régiónkban fennálló biztonsági problémák miatt. A Fekete-tenger körüli befagyasztott konfliktusok komoly fenyegetést jelentenek. Olyan dolgok történnek, amelyek a nemzetközi elvek és törvények előírásait sértik. Ezek a befagyasztott konfliktusok akadályozták meg a regionális együttműködést, és a kölcsönös bizalmat történelmi minimumra csökkentették. Ezért kell a nemzetközi közösségnek aktívan támogatnia és ösztönöznie a regionális együttműködést”.