Kérdőre vonta Mihai Tudose a tegnapi kormányülésen az egészségügyi minisztert az influenza elleni oltások késése miatt.
A kormányfő szerint „minden évben ugyanazt a filmet játsszuk el a tankönyvekkel és az oltásokkal – aznap kezdődik a beszerzés, amikor már osztani kellene”. Florian Bodog szerint az első szállítmány a hónap végén érkezik meg a veszélyeztettek számára, a többi október végén. A kormányülésen sürgősségi rendelettel az egészségügyi tárca alárendeltségéből a védelmi tárcához helyezték át a fertőző betegségek tanulmányozására és a védőoltások előállítására szakosodott, finanszírozási gondokkal küzdő Cantacuzino kutatóintézetet, ahol pár évi kihagyás után még csak az influenza elleni vakcinák gyártását sikerült újraindítani.