Részletek /33.Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora

2017. szeptember 23., szombat, História

Míg lassan, egykedvűen folydogált medrében a szőke Duna, jobbról-balról mellette rohamosan nőtt a két város, már be se lehetett látni vége-hosszát a tündérpanorámával meghizlalt szemnek a Svábhegyről. S amint a város nagyobbodott, úgy emelkedett az ország is anyagiakban és szellemiekben. Megnégyszereződtek az olvasók, tehát a lapok is.

 

Tíz-tizenkét nagy politikai lap szolgálja a különböző pártárnyalatokat. Még az asszonyoknak is külön pletykalapjuk van, a Fővárosi Lapok az egyetlen naponkint megjelenő szépirodalmi lap egész Európában. Vadnay Károly szerkeszti nagy gonddal, kiesztergályozva az újdonságokat csípősökre. Még a tegnapi hír is érdekessé válik színező, okos és nem bátortalan tolla alatt. A lap kitűnően megy, s ez Jókait arra buzdítja, hogy feltámassza régi szépirodalmi lapját, az Életképeket, s ennek a viceszerkesztését a szeretetre méltó, népszerű Törs Kálmánra bízza. De bár két ilyen lapot nem bír meg a közönség – mégis haszonnal jár a verseny. Egyrészt, mert Jókait nagyobb munkásságra serkenti, sok apró novellát ír bele s egy kis regényt, a Szép Mikhált, másrészt, mert írókat nevel. Különösen a „veres ember”, Vadnay nagy ebben. Éles szeme kikaparja a tehetségeket, rosszul fizeti őket, sorját két krajcárjával, de biztatja. Az Életképek ellenben gavallér lap, jól fizet, de nem törődik az írókkal, nem bírálja, nem nyesegeti, nem levelezik velök, és nem nagyon válogatja. Hiszen végre is igaza van; egy Jókai-lapnál csak Jókai kézirata számít, a többi úgyis töltelék. A Vasárnapi Újság tartja a régi tekintélyét, s Nagy Miklós is fáradhatatlan az írók fölhajszolásában, utánuk jár, sürgeti őket, azért mondják, hogy a „lábával szerkeszt”. A negyedik számottevő lap a Magyarország és a Nagyvilág volt, melyet Ágai Adolf szerkesztett, ki ide és élclapjához, a Borsszem Jankóhoz (melynél hogy jobb élclapot találjunk, egész Londonig mehetünk) szintén egy egész csoport írót toboroz össze. Nem is említve a többi fölbukkanó és eltűnő szépirodalmi lapokat (csodálatos, hogy ilyeneknek alapítására mindig akadt vállalkozó), már e négy lap körül is annyi író támadt, hogy most nem egy Pilvax-asztal kellett, mint hajdanában, hanem külön írói kaszinó, mely az Újvilág utcai Ilkey-ház első emeletén nyílt meg.
Az öregebb tekintélyes írók nem jártak ide. Ez csak a fiatalok „ordító tanyája” volt. A nevesebb írók hivatalokban ültek vagy mint országgyűlési képviselők szerepeltek. Az írói körben Komócsy József, az örökké fiatal Lauka Gusztáv és a jó humorú Balázs Sándor vitték a hangot.
Aki dolgozni akart, jól megélt. Volt hova elhelyezni a kéziratokat. Nem kellett velök házalni, mint régente. Megfordult a világ. A szerkesztők kezdtek járni a tehetséges írók után. De amilyen arányban több lett a „kendermag”, éppen annyira elégteleneknek látszottak az eszközök a dicsőség utáni szomj kielégítésére. Az Akadémiába nem juthatott be minden ember, de ebben még találhatott vigasztalást (hogy nem minden ember kálvinista és unalmas), ám a Kisfaludy Társaság tagjainak száma is meg volt kötve. Pedig az író is szeretne valami címet nyomtatni a névjegyére – hiszen ő is magyar ember.
Kétségtelen, sokat emelkedett az ország, de még többet emelkedtek rangban a lakosai. Általános volt a rangemelés. A képviselők nagyságosak lettek, az elnökök méltóságosak. A miniszterek fölvették a kegyelmes címet. A levegőben volt ez. Még a lelketlen tárgyak is emelésért sóvárogtak. A kávémérésből kávécsarnok lett, a borbélyműhelyből fodrászterem, és meg volt írva a végzet könyvében, hogy a főváros is előre lép egy napon, és székesfőváros lesz belőle, hogy a kolozsvári egyetemi tanárok a nagyságos címért fognak folyamodni, és a szolgabírósegédek nem bánják a kis fizetést, hanem a „segéd” szó elhagyását követelik.
Ily viszonyok közt főzte ki a furfangos Lauka és társai, hogy még egy harmadik irodalmi társaságot kellene alapítani, mert ha a hangyák nem férnek el egy zsombékban, még egy zsombékot túrnak maguknak, s így keletkezett a Petőfi Társaság eszméje. Balázs Sándor, Szana Tamás, Hatala Péter, Névy és Komócsy buzgólkodtak ebben Laukán kívül, közölték tervüket Jókaival, s ő vállalkozott az elnökségre. A társaság megkezdte működését 1876-ban, s a két név (Jókaié és Petőfié) megint összeölelkezve jelent meg a nyilvánosság előtt. Jókai sokszor olvasott itt fel ezután Petőfiről szóló visszaemlékezéseket, s a társaság az ősalapítók buzgólkodása folytán szemlátomást erősödött – úgyhogy a régibb Kisfaludy Társaság azóta rendszerint innen válogatja tagjait, s a Petőfi Társaság, úgy tűnik, fél a laikus előtt, mint a halhatatlanság előszobája.
Ez az esztendő gazdag eseményekben Jókaira nézve. Tavaszkor utat tett családjával Olaszországban, adatokat gyűjteni Egy az isten című regényéhez. Elment egész Rómáig s úti rajzait Utazás a harangokkal címen az Életképekben közölte. Függetlenségi barátai rossz néven vették, hogy ebben az útjában nem látogatta meg Kossuthot, mire egy jó ötlettel vágta ki magát:
– Nem hagyhattam el a hegedűmet.
Ami célzás volt arra a hírlapi hírre, hogy egy odatévedt cigánybandának, mely kihallgatást kért, azt izente volna Kossuth, hogy szívesen látja őket, de a hegedűiket ne hozzák el.
Jókai nagy tisztelője volt Kossuthnak, de konkolyhintő emberek elhitették vele, hogy Kossuth ellenszenvet érez iránta, ebből a balhitéből csak a Kossuth halála alkalmával szabadult meg, azt a hitet merítvén bizonyos jelekből, hogy a nagy ember őt mint írót magasra értékelte.
Az olaszországi út jót tett neki, úgyhogy megint visszatérhetett a régi koszthoz, és a jól fűtött kazán jó kazán, a fokozott munkához is. Csak az imént fejezte be Az élet komédiásait, a Szép Mikhált s mintegy huszonöt-harminc beszélyt szanaszét a négy lapjában, s máris belekezdett az Egy az istenbe, melynek nagy részét a Svábhegyen írta, kedves zöld fái és virágai között, s bizony kicsiny híja, hogy már az Egy az isten címlapjára nem így került a neve – „írta: báró Jókai Mór”.
A király ugyanis a Szent István-rend kiskeresztjével tüntette ki, s ekkor még a bárói rang járt e kereszttel (ha kívánta a rend tulajdonosa); egy darabig oda is biggyesztették a lapok jóakaratú előlegül a b betűt neve elé, sőt a Milton előadásakor a színpadra felhozott koszorú „báró Jókai Mórnak” szólt, de Jókai nem kérte a báróságot, ami furcsa is lett volna.
E rendjel alapjában jelentéktelen ahhoz a pozíció­hoz képest, melyet Jókai Magyarországon elfoglalt, egy-egy főispán szokta megkapni tíz évi csibukozásáért a megyeházán, de a királynak más metódusa van az emberi tulajdonságok és foglalkozások megítélésében és jelzésében (itt Shakespeare is, képviselő sem lévén, csak a Ferenc József-rend kis keresztjét kaphatná). Ebből a szempontból ítélve a dolgot, e kitüntetés bizonyos előnyomulását jelentette az írói foglalkozás jelentőségének arról a helyről, ahol a tollak közül azt a kakastollat tartják a legtöbbre, mely a generálisok kalapján van; annál inkább jelentette ezt, mert Arany János szintén ezt a rendet kapta, és ezt fogja megkapni, ha egy kicsit jobban megöregszik, a Jókai kritikusa, Gyulai Pál is.
A Svábhegyen Jókai sokkal korábban kelt, mint a városban. Ha szép idő volt, már reggel négy órakor künn sétált hálóköntösben, nagy szalmakalapjában, kampósbotjával a szőlőlugasában, melyre a szeszélyesen kúszó indákat maga kötözte fel. Ha a járkálást megunta, miközben nyesegetett, gyomlált, megpihent a lugas közepén levő gyeppadon, s elindítá álmait az ünnepies reggeli csöndességben. Minden fa súgott neki valamit, s így keverednek mesékké szemében falevelek virágszirmokkal, összeboruló ágak, csúszó-mászó állatok a röpülőkkel.
Legjobban a körtefáit szerette, ezeket többször nézegette végig naponkint; diófái is voltak, mint Kisfaludy Sándornak Badacsonyban. Kiválasztott kedvence mégis a gránátalma a piros virágaival, ezt órákig elnézte, s irigyelte a méhet, mely a virágkehelyben kedvére hempereghet.
Reggeli után a dolgozószobájába vonult, melynek ablakai kívülről örökzölddel voltak benőve. Itt dolgozott délig. Ha nem ment az írás, az egyik kis asztalon rendesen ott hevert a francia kártya, közbe-közbe pasziánszozott egy kicsit – ez volt a fölfrissülése. Itt készült Egy az Isten 1876-ban, s ezzel egyidejűleg írta pihenésből A vaskezű című drámát Erzsébet királynéról, Róbert király feleségéről, kinek kezét Zách Felicián vágta le, s annak helyébe vaskezet csináltatott neki a király; ennek a darabnak az első kész felvonása elveszett a költő asztaláról, s Jókai bosszúságában nem folytatta tovább.
Déli harangszókor nyárspolgáriasan megkövetelte az ebédet, a munka már akadozott, várta, hogy a tálalást jönnek jelenteni, s ilyenkor rendszerint megkérdezte, lesz-e ma kapros túrós lepény, ez volt a kedvenc tésztája, s majd mindig volt ilyen a „kredencben” a Jókai-háznál, hol Szigligeti szerint a kutyák is bifszteket ettek.
Délután lepihent egy kicsit, s megint bezárkózott dolgozni esti szürkületig, vagy olvasott végigfekve a verandán levő szalmaágyon. Este szürkületkor végigjárta még egyszer a kertet, s aztán kiült a verandára, és onnan nézte az alant nyüzsgő-zsongó, lélegző nagyvárost, amint apránként elnyeli a szürkeség, mely folyvást barnább-barnább, míg végre kezdenek kigyúlni a gázlángok, egyik csillag a másik után fent is, alant is, rengő tüzek a Dunán, pislákoló lámpácskák az égen összefolynak egyetlen kápráztató képpé, feledhetetlen pompájú látvánnyá.
Itt és felváltva Balatonfüreden így folytak a költő napjai, sőt, évei majdnem egyformaságban. Az élet most körülbelül egy volt, csak a regények voltak mindig mások, amiket írt. Nagyobb esemény vagy fordulat nem állt be életében, néha egy-egy váltó-óvatolás zavarta meg a fészek csendjét, majd egy kis utazást tett, vagy egy megírandó regényhez keresni hangulatot, vagy egy kis mandátumot verni fel valahol a szép bérces hazában, mert a Józsefváros felől, mely 1875-ben választotta meg, hidegen fújt a szél.
 

(folytatjuk)
 

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4484
szavazógép
2017-09-23: Kitekintő - :

S. Király Béla: Macron, az arrogáns műlesikló (Párizsi levelek)

A francia elnök és a lengyel miniszterelnök közötti nyilatkozatpárbaj párját ritkító az Európai Unióban. Érdemes hetek után is visszatérni rá. A visegrádi négyek megosztására törekvő keleti szlalomozása végén Macron Bulgáriában azt nyilatkozta, hogy Lengyelország nem tartozik azon európai országok közé, amelyek meg fogják határozni Európa jövőjét. Hozzátette, hogy polgárai jobbat érdemelnek egy olyan kormánynál, amely megtagadja az „európai demokratikus értékeket” és a gazdasági reformterveket. A V4-ek helyett a slavkovi háromszöggel találkozott – Ausztria, Csehország, Szlovákia –, aztán Magyarországot és Lengyelországot látványosan elkerülve Romániában, majd Bulgáriában landolt.
2017-09-23: Glossza - :

Sabin Gherman: Dragnea Cotroceni-be készül

Ha egy kicsit odafigyeltél, láthattad, Dragnea mindent azért csinál, hogy azt a benyomást keltse, de facto ő vezeti Romániát. Munkalátogatások, szimbolikus keretbe foglalások, román népviselet, az igazságszolgáltatás–gazdaság–bankok–nyugdíjak–függetlenség véleményezése, a románok zsebe, a brüsszeli vagy az amerikai nagykövetségi gonoszok, a teljes készlet. Mindaz, amit most látsz, valójában holmi államfői viselkedés szimulálása, amiben nem az a lényeg, hogy jól vagy rosszul csinálja, hanem az, hogy a nép hozzászokjon a gondolathoz.