Elhunyt a Playboy alapítója

2017. szeptember 29., péntek, Magazin

91 éves korában meghalt Hugh Hefner, a Playboy alapítója – jelentette be a magazin kiadója. A Playboy Enterprises szerint Hefner otthonában, természetes okokból hunyt el.
 

 

Lakása konyhájában kezdte el készíteni 1953-ban a Playboyt, mely a világ legnagyobb példányszámban eladott férfimagazinja lett, fénykorában hétmilliót is megvettek havonta.  „Sokaknak fog nagyon hiányozni” – idézte a BBC Cooper Hefnert, a lapalapító fiát, aki apját a szólásszabadság, a polgári jogok és a szexuális szabadság szószólójának nevezte.
A médiában betöltött szerepe mellett hedonizmusáról is közismert lett, házas- és élettársai között lapja sok modellje tűnt fel. Utoljára 2012-ben, 86 éves korában nősült meg, a nála majdnem hat évtizeddel fiatalabb Crystal Harrist vette feleségül.
A lapkiadásból multimilliárdossá vált „playboy” üzleti birodalmába kaszinók és éjszakai szórakozóhelyek is tartoznak. Lapját sosem tekintette szexmagazinnak, bár hírnevét elsősorban a meztelen „playmate”-ek nagy, színes fotóinak köszönheti. Nagy teret adott az interjúknak, leghíresebb megszólalói között ott volt Martin Luther King Jr., John Lennon és Fidel Castro is, szerzői között Norman Mailer és Ray Bradbury.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-09-29: Magazin - :

Gazdagodik, megújul a brassói állatkert

Bővül a brassói állatkert, ahol három új majomfaj, valamint egy jaguárkölyök is megtekinthető lesz. Az intézmény majomháza télen is látogatható, és speciális üvegfalon keresztül tekinthetők meg a tigrisek és oroszlánok.
 
2017-09-29: Magazin - :

Több pénz jár a Nobel-díjjal

Hat év után kategóriánként egymillió svéd koronával (105 ezer euróval) emeli  a Nobel-díjjal járó pénzjutalmat a svéd Nobel Alapítvány.