Őrtüzek az autonómiáért

2017. szeptember 29., péntek, Belföld

Felhívást intézett a székelyföldi keresztény gyülekezetekhez a Székely Nemzeti Tanács állandó bizottsága, amely ismét arra kéri a közösségeket, hogy október utolsó vasárnapján „imádkozzanak Székelyföld önrendelkezéséért, este pedig gyújtsanak minden településen őrtüzeket annak üzeneteként, hogy a székelység nem hátrál és nem fárad, kitart a hitben s az okos és elszánt küzdelemben”.
 

 

Izsák Balázs, az SZNT elnöke tegnapi közleményében ugyanakkor arra buzdít, hogy ezzel egy időben a reformáció 500. évfordulójáról is emlékezzünk meg, „arról, hogy a protestantizmus 500 éves történelme az egész Kárpát-medencében a magyar nemzet fennmaradását és gyarapodását szolgálta, a székely önrendelkezés ügye pedig magyar nemzeti ügy”. Az SZNT arra kéri a székelyföldi önkormányzati vezetőket, hogy támogassák és aktívan vegyenek részt az imavasárnapon, valamint az őrtűzgyújtáson, s a települési székely tanácsokkal együtt mozgósítsák a helyi közösséget, készüljenek arra, hogy október 29-én újból lobogjanak a területi autonómia igényének lángjai. „Felhívásunk szól szerte a nagyvilágban élő magyar keresztény gyülekezetekhez, tudatosítsák a fiatalokban, gyermekeikben: a székely önrendelkezés ügye magyar nemzeti ügy” – összegez közleménye zárásaként az SZNT.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-09-29: Nyílttér - :

Háromszéki nagycsaládosok Szarvason

Háromszék tizenkét településéről 55 személlyel vett részt a bélafalvi Caritas Humanitárius Megsegítő Alapítvány a Nagycsaládosok Országos Egyesülete  (NOE) 30 éves fennállásának ünnepségén, amelyet múlt hétvégén tartottak Magyarországon. A rendezvénysorozatot Szarvason több mint 4000 személy részvételével szervezték.
 
2017-09-29: Belföld - :

Ellenzik a módosításokat (Igazságszolgáltatási törvények)

Kedvezőtlenül véleményezte tegnap a Legfelsőbb Bírói Tanács Tudorel Toader igazságügyi miniszter augusztusban beterjesztett törvénymódosítási javaslatait. A szakmai testületben a szavazás szoros volt, 10–8 arányban kerekedett felül azok álláspontja, akik elutasítják a miniszter módosító indítványát.