Magyarellenes megnyilvánulások miatt bírságolt meg az országos audiovizuális tanács tegnap két hírtelevíziót, amelyeket az RMDSZ jelentett fel.
A tanács közleménye szerint a Realitatea TV-t 85 ezer lejre, a B1 hírtelevíziót 20 ezer lejre bírságolták, mert megsértették az audiovizuális törvény, valamint az audiovizuális kommunikáció tartalmáról rendelkező szabályzat több cikkelyét, amelyek egyebek mellett a pártatlan, a kiegyensúlyozott és a jóhiszemű tájékoztatás kötelezettségére vonatkoznak.
A hírtelevíziók akkor sugároztak magyarellenes megnyilvánulásokat tartalmazó hír- és beszélgetőműsorokat, amikor az RMDSZ június közepén tárgyalásokat folytatott a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) a szövetség esetleges kormányba lépésének feltételeiről. Az RMDSZ vezetői szerint a média által teremtett magyarellenes hangulat nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az SZDP végül visszalépett a tárgyalásoktól, és nem vállalta azoknak a törvényeknek az elfogadását, amelyek egyebek mellett bővítették volna az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban a nemzeti kisebbségek számára, illetve március 15-e hivatalos ünneppé vált volna Romániában.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke tegnap úgy nyilatkozott: a manipuláció és a nacionalista propaganda magasiskoláját művelte a média, amely mélyen sértette a magyar közösséget, ezért kértek jogorvoslatot.
Az RMDSZ akkor feljelentést tett a diszkriminációellenes tanácsnál Traian Băsescu volt elnök ellen is, aki támadta a magyarság ünnepét, március 15-ét. Băsescu egyebek mellett kijelentette: „A romániai magyarokat senki nem akadályozza meg, hogy Budapesten ünnepeljenek, ahol ingyen kapnak enni és inni.” Ebben az ügyben a diszkriminációellenes tanács még nem hozott döntést.