Szerdán temesvári vendégjátékával a bajnoki címvédő és a kétszeres kupagyőztes női kosárlabdacsapatunk, a Sepsi-SIC számára is megkezdődik a 2017–2018-as idény, amelyben a zöld-fehérek három fronton – hazai pontvadászat, Román és Európa-kupa – is megmérkőznek. Ennek kapcsán együttesünk hétfő délben tartott sajtójátékoztatót, amelyen Rusz István László menedzser a belépőkről és az autóbuszjáratokról, míg Zoran Mikes edző a csapatról, célkitűzéseikről, a hazai és a nemzetközi szereplésről beszélt.
Együttesünk holnap este a Temesvári MSC otthonában játssza a 2017–2018-as szezon első tétmeccsét, majd vasárnap (október 8.) 19 órától az Aradi ICIM csapatát látja vendégül a Sepsi Arénában. Az első hazai meccs előtt a sportcsarnokbeli jó hangulatról a Pince Band diákzenekar gondoskodik, amely 18 órától szórakoztatja a kosárlabda-kedvelőket. „A szurkolók vasárnap hat autóbusszal juthatnak ki a Sepsi Arénához. A 17.15, a 17.45, a 18 és a 18.15 órai járat az új negyedi buszvégállomásról indulva veszi fel a kosárlabda-kedvelőket, majd a Lidl szupermarket mellett elhaladva érkezik meg a Sepsi Arénához. A 17.30 és a 18.30 órai menetrendszeri 1-es járat az Állomás negyed érintésével megy ki a sepsiszentgyörgyi új sportlétesítményhez. A mérkőzés vége után két-három busz fog várakozni az Arénánál, hogy visszaszállítsa a szentgyörgyieket a városba” – nyilatkozta Rusz István László. Mint arról a Hétfői Sportban már beszámoltunk, az aktuális idényre szóló jegyek, bérlet ára nem változott, sőt, csapatunk egy új, családi bérletet is bevezet a hazai meccsekre (egy jegy 10, a hely nélküli bérlet 150, a helyhez kötött 250, míg a családi 350 lejbe kerül, amelyet a helyszínen lehet majd megvásárolni). Továbbá a gyerekek ellenőrzővel és sportolói igazolvánnyal ingyen látogathatják a SIC meccseit.
Zoran Mikes edző arról beszélt először, hogy a felkészülés hat hete alatt jó munkát végeztek, voltak kisebb gondjaik, ám már túlléptek rajtuk. „Büszkék vagyunk arra, amit az elmúlt években elértünk, de új célokat kellett kitűznünk magunknak, így logikus volt az Európa-kupában való indulásunk. A szezon elején a nemzetközi kupaszereplésre fogunk koncentrálni, s nem lesz könnyű dolgunk annak tükrében, hogy nem változtattunk a bajnoki programunkon” – nyilatkozta a zöld-fehérek trénere, aki azt is hangsúlyozta, hogy játékoskeretét tapasztalt kosarasok alkotják. Megítélése szerint kemény edzéssel születnek a bajnokok, és céljaik eléréséhez idén is szükségük lesz a sepsiszentgyörgyi szurkolókra, kosárlabda-kedvelőkre. „Az Európa-kupában drágán adjuk majd a bőrünket, ezt megígérem! Nehéz csoportban vagyunk, de úgy érzem, a felkészülés alatt jól játszottunk, és remélem, az eredmények is jók lesznek” – tette hozzá az edző. Bevallása szerint a bajnokság végére kell nekik a legjobbaknak lenniük, így most nem lesz baj, ha becsúszik egy-két vereség. Újságírói kérdésre Zoran Mikes elmondta, hogy a román bajnokságban mindenki ellenük szeretne nyerni, és erre fel vannak készülve, és hozzátette, hogy a szurkolókkal közösen szeretne a sepsiszentgyörgyi kosárlabdasport történelemkönyvében egy új fejezetet írni. „Az Európa-kupabeli szereplésünk miatt is kellett cserélni a csapaton, de a magja és vezéregyéniségei – Gödri-Părău és Marshall – megmaradtak. Teljesen elégedett vagyok a csapattal, és bár nem lesz könnyű dolgunk, reménykedem a jó szereplésünkben” – összegzett Mikes edző.
Mi a magunk részéről is sok sikert kívánunk a Sepsi-SIC-nek, és nagy érdeklődéssel várjuk az első hazai meccset. (tibodi)