Tizennégy településen több mint négyszáz szociálisan rászoruló gyermek délutáni oktatását támogatja a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány az érintett helyi polgármesteri hivatalokkal közösen. Ahol szükség volt, megújították a szerződéseket, egyes helyeken részben változott a támogatás mikéntje is.
Az új tanévtől helyszínt változtatott a 2011-ben Sepsiszentgyörgyön indított program első csoportja, amely mostanig a helyi Rotary Házban működött. A tizennégy diák délutáni oktatását továbbra is egy, a Diakónia alkalmazásában álló pedagógus, egy bedolgozó tanár és egy önkéntes vállalja, a tevékenységeket a Gyöngyvirág utcai Keresztyén Ifjúsági Házban tartják, a helyi gyülekezet pedig állja a terem fűtésének, világításának, vízfogyasztásának költségeit, egyfajta gyámsági felelősséget érezve a kis csoport iránt. (fekete)
Kovásznán támogatják
Kovásznán a polgármesteri hivatal és a Diakónia Alapítvány (a svájci HEKS – a Protestáns Egyházak Segélyszervezetének támogatásával) finanszírozza a programot. A Kőrösi Csoma Sándor Líceumban két 12 fős csoporttal, a vajnafalvi Avram Iancu Általános Iskolában egy hasonló létszámú csoporttal működik majd a program. A tevékenységeket, az oktatás és étkeztetés biztosítását az iskoláknak kell megszervezniük.
Korábban a megyei tanács is részt vett a finanszírozásban 25 százalékos hozzájárulással, ugyanennyit adott hozzá a városháza, a Diakónia a további 50 százalékot biztosította. A megyei tanács – a számvevőszék ajánlására – kilépett a programból, a megyeháza anyagi hozzájárulását a város vállalta át – ezt tanácsi határozatban is rögzítették a szeptemberi soros ülésen.
Gyerő József előterjesztésében hangsúlyozta, a programnak eddig nagy sikere volt a gyermekek, szülők és pedagógusok körében, fontos, hogy felvállalják az anyagi hozzájárulást, és minél hamarabb beindulhasson – annál is inkább, mert a HEKS tudatta: ha októberben nem kezdik meg a tevékenységet, kilép a finanszírozásból. Az előzetes számítások szerint kilenc hónapra (vakációban és hivatalos ünnepnapokon szünetel a tevékenység) a tervezett költségvetés 48 ezer lej.
A programban részt vevő tanulók a partnerek megegyezése szerint szociálisan hátrányos helyzetű családokból kerülnek ki. A névsort az iskolák állítják össze, a városháza a szociális igazgatóságon keresztül ellenőrzi a gyermekek valós szociális helyzetét. Fülöp Csaba javasolta: az iskolákkal kötendő partnerszerződésekbe foglalják bele, hogy a tanintézmények kötelesek biztosítani a gyerekek étkeztetésének körülményeit – ezt a tanácstagok el is fogadták. (bokor)
Baróton is folytatják
Barót tanácsa pénteken tartott rendkívüli ülésén úgy döntött, huszonnégy, rászoruló családból származó gyermek délutáni oktatását támogatja. A program lebonyolítója a Gaál Mózes Általános Iskola, de partnerként szerepet vállal a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a költségek egy részét pedig a helyi tanács állja.
Lázár-Kiss Barna András polgármester szerint a program tavaly jól működött, javasolta tehát, folytassák a gyermekeknek meleg ételt biztosító és a tanulásban segítséget nyújtó foglalkozást. Az önkormányzat számára ez évente közel negyvenezer lejes kiadást jelent.
Pál-Szilágyi Zoltán RMDSZ-es tanácstag arra a kérdésére, kik kerülhetnek be a programba, a polgármester azt válaszolta, az iskola vezetése különböző feltételeket megvizsgálva tesz javaslatot. Nagy István a munkát végző pedagógusok kiválasztására kérdezett rá: a tanulásban segédkezők nem az aktív tanerők sorából kerülnek ki, de olyanok lesznek, akiknek megfelelő a tudásuk és tapasztalatuk – ígérte a városvezető. (hecser)