D. Vásárhelyi Katalin Rozi szerepében
Régi barátunk, Marius Deac telefonon, majd személyesen keresett, innen tudtam meg, hogy Los Angeles-i és háromszéki földrajzi pályaívének éppen a honi pontján leledzik, és örültem is a találkozásnak, hogy elmondhassam: a megyei kultúrmindenességben utánunk lépők valahonnét előkerítették azokat a jegyzőkönyveket, amelyeket az átkosban az én színházigazgatóságom ideje alatt éppen Marius írt a színházi vizionálásokról.
Volt ilyen bőven, a Sütő András Baráti Egyesület alakuló ülésére készülve is eszembe jut, hogy csupán a Pompás Gedeonnak vagy nyolc vizionálása volt, magas bukaresti politikai körökből érkeztek kifent késekkel a szellemi hentesek, az igazgatói irodában nyüslettek-koslattak a bugylibicska észélességű cenzorok, a magánszorgalmú kutyák. Természetesen örültem, hogy fontos dokumentumok, a kor lenyomatai előkerültek, és mélységesen csalódnom kellett. A jegyzőkönyvekben, amelyeket Marius Deac, a megyei kultúrbizottság alelnöke írt, híre-hamva sincs azoknak az éleslövészetű szócsatáknak, amelyeket akkor vívtunk. Csapdahelyzetbe kerültünk, mert ha a színházi bemutatók kapcsán ilyen-olyan alkuba belemegyünk, akkor a magánszorgalmú kutyáknak megjön az étvágyuk, és még többet akarnak kirágni a színpadi mű szótestéből-lelkéből. Ezért a macska-egér harcban egérként szembe kellett szállni a macskával. És, meg kell mondanom, mindez nem volt hiábavaló. A jegyzőkönyvek viszont egyébről tanúskodnak: némi cincogás kihallatszik belőlük, de egyéb semmi. Marius Deac olyan simára kozmetikázta a vizionáló bizottságban elhangzottakat, hogy ez alapján soha senkit nem lehetett volna felelősségre vonni. A jegyzőkönyvek szerint tulajdonképpen nem történt semmi. Ebben az volt a furcsa, hogy mindenik körmölvény utolsó soraiban ott volt a verdikt: a következő vizionálást ekkor és ekkor tartják.
De ha minden rendben lett volna, akkor miért kellett újra összecsődíteni szellemi hóhérmunkára a népséget?
Most persze nevetünk, amiért majdnem negyven évvel ezelőtt dühöngtünk. Marius kellemes és művelt kultúrember volt, ezért kellett kiharcolni, hogy a színház külföldi útjain, amíg ezek lehetségesek voltak, mindig ő képviselje a megyét, mert tudtam-tudtuk, nem egy béráruló írja majd a turnéinkról a jelentéseket, hanem egy korrekt úriember.
Nos, megejtjük ezt a mostani találkozót is Mariusszal. Sejthettem volna, hogy színházi ügy lesz a téma. Mégpedig a Los Angeles-i magyar színjátszás, amelynek egyik szereplője Marius színésznő felesége, a sepsiszentgyörgyi társulat egykori tagja, Vásárhelyi Kati.
A Los Angeles-i Magyar Színkör a múlt évben volt húszéves. Erre az alkalomra a Madrid Színházban Szép Ernő két egyfelvonásosát, a Kávécsarnokot és a Tűzoltót — kukullórium egy felvonásban — mutatták be Hajdu Géza nagyváradi színész vendégrendezésében. A Kávécsarnok Rozija D. Vásárhelyi Katalin. Óss Enikő Fannyt, Hajdu Géza m. v. Alajost, az Egy kisasszonyt Finta Ilona Wanda, a Kávézóvendéget Mátté Éva alakította.
A Los Angeles-i jubileumi előadásra műsorfüzetet is szerkesztettek, ebben Óss Enikő vall az elmúlt húsz évről. Élettörténete egyben amerikai magyar színjátszástörténet is. A füzetben közlik az Amerikai Hírlapban Hajdu Gézával készített interjút is, amelyben az újságíró a vendégrendező szemével láttatja a Los Angeles-i magyar színjátszás küzdelmes gyönyörűségét. Engem meglep a műsorfüzet hátlapján feltüntetett seregnyi fővédnök, védnök, gyémántpártoló, aranypártoló, ezüstpártoló és színházbarát. Van tehát akinek, s amiért játszani.
Marius egy marék fotót is az asztalra helyez. Vásárhelyi Kati a Los Angeles-i színpadon, aki pillanatnyilag ismét Los Angelesben tartózkodik, néhány hónapra Kincső unokáját vitte ki, hogy a honi székely nyelvjárás mellett angol szóra kapassa. Közben Marius színházi élményei alapján azt is elképzelem, milyen az, amikor a munkahelyi egyeztetések miatt egy-egy bemutatóra három hónapig készülnek, és végül egyetlen előadást tartanak. Három hónap: egy előadásért.
A színház, a színjátszás viszont a szórványban élők közösségteremtő eszköze és alkalma, magyar kulturális létkérdés. Ezért tiszteletre méltó ez az édes küzdelem. Közben szó esett Szörényi Éváról, a Los Angeles-i, illetve az amerikai magyar színjátszás 1956-os menekülés Angyaláról is.
Jóízű beszélgetésünk után a Bécsi Napló legújabb száma nézett szembe velem a postaládából. És mintha valami titkos egyeztetés következménye lenne, ebben a lapszámban találom Ablonczy Lászlónak, a budapesti Nemzeti Színház egykori igazgatójának gyönyörű és szenvedélyes írását Szörényi Éváról, amelyet a művésznő 90. születésnapján olvasott fel Los Angelesben. Ablonczy Szörényi Évát, a Nemzeti Színház munkástanácsának 1956-os tagját a forradalom jóhírjelentő angyalának nevezi, aki az ugyancsak emigrációba kényszerülő Márai Sándorral átéli azt, amit a költő így fogalmaz: ,,És kérdik, egyre többen kérdik, / Hebegve, mert végképp nem értik — / Ők, akik örökségben kapták — / Ilyen nagy dolog a szabadság?..."
A szálak valahol — többnyire bennünk — mindig összefutnak.
Semmi információm nincs erről, de enélkül is tudom: Vásárhelyi Kati Los Angelesben jelen volt Szörényi Éva 90. évének ünneplésén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
