Kovászna Megye Tanácsának legutóbbi soros ülésén a képviselő-testület egyebek mellett a Flow2 nemzetközi mozgásszínház fesztivál támogatásáról, kisebb költségvetés-módosításról, valamint a kisiskolásoknak szóló tej-kifli program bővítéséről döntött. Emellett tudomásul vették, befejezték a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván és Aldobolyon keresztül a Brassói megyehatárral összekötő út korszerűsítését.
Elsőként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal kötendő – a nemzetközi mozgásszínház fesztivál támogatását célzó – partnerségi szerződés kapcsán szavaztak a megyei testület tagjai. A november 27.–december 1. között Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő fesztivál az M Stúdió mozgásszínház fennállásának tízéves évfordulóját is jelzi. A pénteki döntés értelmében a megyei önkormányzat – ahogyan az már más hasonló megmozdulások esetében is történt – anyagilag járul hozzá a szervezéshez, 25 ezer lej támogatást folyósít a színháznak.
A képviselő-testület ugyanakkor elfogadta azoknak az összegeknek a saját és az alárendelt intézmények költségvetésébe történő beépítését, amelyeket a kormány legutóbbi állami büdzsékiegészítésekor hagytak jóvá a megye számára. Tamás Sándor elnök megemlítette: ez volt az első év, hogy a kormány csak szociális célokra hagyott jóvá összegeket, az önkormányzatok nem részesültek a működésüket segítő támogatásban. Háromszékre összesen 2,3 millió lej jutott. A gyermekjogvédelmi és szociális igazgatóságnak szánt összegeken kívül egy tétel a tej-kifli program kibővítését szolgálja (862 ezer lej). A program bővítése kapcsán egyébként külön szavaztak a tanácstagok. A határozat értelmében a kisiskolásoknak eddig járó tej és kifli mellé gyümölcsöket és zöldségeket is biztosítanak. Tamás Sándor elmondta: a döntést azért most hozzák meg, mivel úgy tűnik, „az oktatási minisztérium elfelejtette, hogy mikor kezdődik a tanév, és mind a kormányhatározatot, mind az alkalmazási útmutatót megkésve léptették hatályba. A mostani határozatot még követi a közbeszerzési eljárás a gyümölcsök és zöldségek biztosítására, ami azt jelenti, a tanév első félévében kizárt, hogy a diákok bármit is lássanak belőle”.
Az említettek mellett a képviselők rábólintottak még több kivételes buszjárat engedélyezésére, valamint a 121A megyei út Gidófalvát Angyalossal összekötő szakasza használati jogának időszakosan a község önkormányzatához való átruházására. Erre szennyvízhálózat-építés miatt van szükség. Vita és hozzászólás nélkül fogadták el továbbá a megyei önkormányzatnak a Vadon Egyesületből való kilépéséről és alapító tagságának megszüntetéséről szóló határozattervezetet.
Az ülés zárásaként Tamás Sándor beszámolt a 112-es megyei út munkálatainak lezárásáról. A több csúszást megért korszerűsítés nyomán a 8,4 kilométeres szakasz teljesen megújult, a költségek pedig meghaladták a 7,2 millió lejt. Az elnök azt is megemlítette: a Maksa–Lécfalva–Cófalva közötti szakasz közbeszerzése immáron 22 hónapja tart, és nem zárult le, így az október 9-én az első hulladékszállítmányt fogadó lécfalvi integrált hulladékgazdálkodási telepre egyelőre földúton kell eljutni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.