Marosvásárhelyi iskolaügyMiniszteri rendelettel alakulhat újra

2017. október 5., csütörtök, Belföld

Liviu Pop oktatási miniszter szerint nem szabad megismétlődnie annak, ami Marosvásárhelyen történt a Római Katolikus Gimnáziummal, és leszögezte: a kormánynak vagy a parlamentnek is rendelkeznie kell azzal a joggal, hogy iskolát alapíthasson olyan esetben, amikor a helyi önkormányzat ellenszegül. A tárcavezető erről tegnap nyilatkozott azt követően, hogy megbeszélést folytatott az RMDSZ frakciójával.

A miniszter emlékeztetett, hogy a nyáron hatályba lépett az oktatási törvénynek egy olyan módosítása, amely megteremti a kormány számára az iskolaalapítás jogát. A jogszabály korábbi formája szerint ebben csak a helyi önkormányzat volt illetékes. Pop szerint nem normális, hogy senki ne tehessen semmit, ha egy helyi önkormányzat akadályoz egy iskolaalapítást. A miniszter ugyanakkor azt is elmondta, hogy amíg nem születik bírósági határozat a Római Katolikus Gimnázium ügyében, nem lehet lépni. Az RMDSZ tájékoztató hírlevele szerint a találkozón Pop kijelentette: amennyiben január közepéig lezárul az iskola ügyében indult per, újra lehet alapítani az iskolát önkormányzati határozattal vagy miniszteri rendelettel.
Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője az MTI-nek elmondta: a nyáron jelent meg a hivatalos közlönyben a szóban forgó módosítás, amely az RMDSZ javaslatára született. Ez lehetővé teszi, hogy a kormány hozzon döntést egy település iskolahálózatáról. Szabó Ödön szerint a marosvásárhelyi iskola megalapításának ez csak az egyik megoldási eleme, politikai döntésnek kell születnie kormányzati szinten – tette hozzá.
Szabó Ödön elmondta: a rendkívüli megbeszélést azért kezdeményezték, mert több panasz felhalmozódott a kisebbségi oktatásban. Megállapodtak a miniszterrel, hogy az új oktatási törvény – amelyen jelenleg dolgozik a minisztérium – nem fogja szűkíteni a kisebbségi oktatási jogokat. Ígéretet kaptak arra, hogy nem fog tovább késlekedni a kisebbségi pedagógusközpont, valamint az oktatási, nevelési és kutatási intézet magyar irodájának megalakulása. Szorgalmazták, hogy mielőbb szülessen megoldás a kisebbségi diákoknak szánt tankönyvek, valamint az iskolák kisegítő személyzetének pótlására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-10-05: Közélet - Iochom István:

Korszerűsített iskolai sportpálya (Kézdivásárhely)

A kézdivásárhelyi Turóczi Mózes-iskola udvarán avatták fel kedden délután a MOL Románia és a Polgár Társ Alapítvány finanszírozásával korszerűsített létesítményt, a zöldebbé varázsolt és bekerített sportpályát, valamint a körülötte található udvarrészt.
2017-10-05: Belföld - :

Tüntettek Bukarestben

Több ezren tüntettek tegnap Bukarestben a kormány épülete előtt a társadalombiztosítási rendszer januártól tervezett módosítása ellen. A tüntetők kifogásolták, hogy a kormány olyan modellt akar bevezetni, amelyre egész Európában nincs példa. A szakszervezetek szerint ugyanis sehol sem terheli a járulékfizetés kötelezettsége kizárólag az alkalmazottat.