Magyarország segítene

2017. október 5., csütörtök, Világfigyelő

Magyarország a Romániát próbára tevő migrációs nyomás esetén szívesebben segítene megvédeni Románia keleti határait, minthogy kerítést kelljen húznia a magyar–román államhatáron. Erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt abban az interjúban, amelyet a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló közölt tegnapi számában.

Orbán Viktor úgy vélte: nőni fog a kelet felől Európára nehezedő migrációs nyomás, és ez megnöveli Románia súlyát az elkövetkező időszakban. „Románia ebből a szempontból fontos állam, és fontos küldetése lesz, hogy a keleti határainál megállítsa az Európába tóduló ellenőrizetlen migráns tömegeket. (...) Keleti határainál előbb-utóbb hatékony határzárrendszert kell létrehoznia. Másképp Romániát el fogják lepni a migránsok, és akkor nekünk, magyaroknak kell majd a román határon kerítést húznunk. Ezt mindenképp szeretnénk elkerülni. Szívesen segítünk inkább – ha kell – Romániának abban, hogy meg tudja védeni keleti határait” – fogalmazott Orbán Viktor.
Hozzátette: reménykedve tekint az ortodox egyházra és a román politikai vezetésre, bízik benne, hogy ők is úgy látják, Románia jövőjéről, Románia keresztény jövőjéről van szó. Úgy vélte: Románia és Magyarország jól együttműködhet ezen az alapon a következő években.
A miniszterelnök elmondta: a következő évtizedeket Közép-Európa nagy évtizedeinek látja. „A lengyelek, a csehek, a magyarok és a szlovákok biztosan komoly sikereket fognak elérni együtt, és még a szlovénokat is ide sorolhatom. A horvátokkal még el kell rendeznünk néhány kérdést. A szerbek pedig határozottan csatlakozni akarnak ehhez a közép-európai sikertörténethez. Az is nyilvánvaló, hogy a romániai magyaroknak is helye van ebben a felemelkedésben” – fogalmazott. Hozzátette, a románoknak kell eldönteniük, hogy a magyarokkal együttműködve, közös gazdasági projekteket elindítva, közös célokat kitűzve tudnának-e kötődni egy nagy közép-európai sikertörténethez. „Egy V4 plusz Románia formációban megtalálhatnánk az együttműködésnek azt a formáját, ami végül a romániai románoknak is életszínvonal-emelkedést, nagyobb biztonságot és jobb perspektívákat jelentene. Mi ezt a kaput nyitva tartjuk” – jelentette ki.
Kézfogásra várnak
A miniszterelnök azt is elmondta azonban, hogy a magyar kormánynak feladata kiállni a nemzetközi fórumokon és kétoldalú viszonylatban is a magyar kisebbségi közösségek jogai érdekében. Konkrét megoldandó ügyként a bezárt marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraindítását és az egykor államosított ingatlanok „csigalassú” visszaszolgáltatási folyamatának felgyorsítását említette. Hozzátette, a magyar nemzetpolitika már nem merülhet ki csupán jogvédelemben. „A románokkal meg kell vitatnunk ezeket a dolgokat, ugyanakkor a másik kezünkkel ki kell nyitnunk azt a kaput, amelyen a románok beléphetnek a közép-európai gazdasági térségbe. Szerbiával már sikerült megteremtenünk egy olyan együttműködést, melynek nyertesei a szerbek, meg az ott élő magyarok is. Jól haladunk Szlovéniával, és kiváló az együttműködésünk a szlovákokkal is. Azt várjuk, hogy valahogy kezet tudjunk fogni a románokkal a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés keretében” – utalt a magyar gazdaságfejlesztő programokra a miniszterelnök. Biztatónak tartotta, hogy Liviu Dragneával, a kormányzó Szociáldemokrata Párt elnökével a marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán sikerült biztató személyes kapcsolatot kialakítania. „Ezt szeretném megerősíteni a két kormányzó párt között is, függetlenül attól, hogy különböző nemzetközi politikai családokhoz tartozunk” – tette hozzá.
Nagyrománia létrejöttének a 2018-as centenáriumára utalva kijelentette: „a románok megérdemlik, hogy őszintén beszéljünk velük, és mi is megérdemeljük azt, hogy őszintén beszéljenek velünk”. Hozzátette: „megpróbáljuk ezt a ’18-as évet valahogy úgy túlélni, hogy mind a két közösség úgy érezhesse, méltóságának sérelme nélkül került ki egy érzelmileg is bonyolult időszakból”.
Nem ördögtől való
Az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket a katalán népszavazás fényében firtató kérésre Orbán Viktor kijelentette: a katalóniai történésekre nem reagál a magyar kormány, mert ezt spanyol belügynek tekinti. Az autonómiát olyan gondolatnak látta viszont, amely körül sok a bizalmatlanság. „Ott azonban, ahol nem elvi csatákat vívtunk, hanem megpróbáltunk gyakorlatias együttműködést kialakítani, mint például a Vajdaságban, kiderült a szerbek számára is, hogy nem ördögtől való, és a magyarokkal ebben a kérdésben is meg lehet egyezni. Romániával egyelőre messzebb vagyunk ettől.”
Úgy értékelte, hogy az RMDSZ-szel sikerült túllépni a korábbi sérelmeken, és együttműködésük a jövőre tekint. Hozzátette: a mindenkori magyar kormánynak azokkal kell együttműködnie, akikben a romániai magyarság megbízik. A romániai választások eredményei pedig egyértelműsítették az erdélyi erőviszonyokat. Azt is megjegyezte: szívesen dolgozik együtt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. Orbán Viktor arra kérte a külhoni magyarokat, hogy vetessék fel magukat a magyarországi választói névjegyzékbe, és vegyenek részt a jövő tavasszal esedékes parlamenti választáson. „Azt javaslom, hogy a közösen megnyitott úton együtt haladjunk tovább” – fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-10-05: Belföld - :

Pénz a pártoknak

Döntő fórumként elfogadta tegnap a képviselőház a pártok finanszírozásáról szóló, 2006/334-es törvényt módosító tervezetet. 176 képviselő támogatta azt szavazatával, 96-an ellene voksoltak, 7 képviselő tartózkodott.
2017-10-05: Világfigyelő - :

Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét

A katalán elnök szerint Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét. Carles Puigdemont a BBC televíziónak adott, tegnap hajnalban sugárzott rövid interjúban kijelentette: kormánya vagy ennek a hétnek a végén vagy a következő hét elején jelenti be Katalónia függetlenné válását Spanyolországtól.