Sarkos szavakÖssze, függ.

2017. október 6., péntek, Nyílttér

Már lassan magam is unom az egészet, legszívesebben egy remetebarlangban élnék, nyilván összkomfortban, ahol a barátaim meglátogathatnak, megihatunk valamit, derűsen nézzük ezt az őrülten vesztébe száguldó világot, de reményben, mert a remete mindig remél. És persze legyen ott feleség, macskák, internet, térerő.
Nagyjából ezt szeretné mindenki, ezért nem működik ez a dolog. Mert közösségi lények vagyunk, és egymás megmarása mellett bennünk van az összetartozás felelőssége is.
Kapkodom a fejem. Nagyon sok minden történt az elmúlt napokban.


Listavezető hír a katalán népszavazás.
Erről már újat aligha tudok írni. De, mivel öregedem kibújni a saját bőrömből, bevallom őszintén, mindig volt a lelkemnek egy spanyolpárti, falangista szelete. Nekem, aki Ceauşescu alatt nőttem fel, nem Franco az ellenségkép. De megértem katalán barátainkat. Olyankor is megértem, amikor ők egyrészt együtt menetelnek velünk a székelyek nagy menetelésén, és olyankor is, amikor szemünkre hányják, hogy mi „túl” jobboldaliak vagyunk, keresztények, Viktoriánusok, és miért is nem akarjuk befogadni a migránsokat? Mert ez a helyzet. Ideológiailag. A jelenlegi katalán vezető elit vérbalos. De ez nem gond, szívük joga. Összeköt viszont bennünket a nemzeti identitás, a függetlenség, de legalábbis a szabadság vágya, Katalónia nem Spanyolország, Skócia nem Anglia, Erdély nem Románia stb. Igen, ez összeköt, és felülírja az ideológiai különbségeket.
Erdélyi magyarként, székelyként feltétlen híve vagyok a katalán törekvéseknek. A precedens miatt, meg az együttérzés, akkor is, ha tudom, ez nemcsak nemzeti, hanem elsősorban gazdasági játszma. De bízom, hogy ezek együtt is működnek, sőt, együtt működnek igazán.
Egy éve Barcelonában részt vettem egy tüntetésen magam is, katalán zászlót nyomtak a kezembe, együtt énekeltünk, jó hangulat volt, és erőt éreztem. Ezért nem kétlem, győzni fognak, úgy legyen.
Magyarként már árnyaltabb a kérdés, mielőtt megköveznének: kísértetiesen hasonlít Spanyolország mai helyzete a Trianon előtti Magyarországéhoz. Ha ma felelős magyarországi politikus lennék (még felelőtlen sem vagyok, nemhogy politikus), magam is azt mondanám: várjuk ki a végét. Nem vagyunk nagyhatalom, hogy össztüzet zúdítsunk magunkra.
Az erdélyieknek, székelyeknek viszont ki kell állni. Ezek apró árnyalatok, de így helyes. Nekünk egymással kell elsősorban törődni, és hogy Budapest és Kolozsvár vagy Csíkszereda véleménye eltér egymástól, ez természetes. A vége úgyis konszenzus. Mindannyian azt szeretnénk, mindenkinek jó legyen, spanyoloknak, katalánoknak, skótoknak, angoloknak, szíreknek és libanoniaknak, románoknak és magyaroknak.
De mivel mi magyarok vagyunk, az elsődleges szempont a saját érdekünk. Nem mások ellen: hanem magunkért, lehetőleg másokkal együtt. És ne higgyük, érdemben befolyásolhatjuk a nagypolitikai játszmákat. Nem, itt elefántok üzekednek, és ott nem jó egérnek lenni a gyepen.
Mellesleg éppen a napokban indul el a kvótaper, van Magyarországnak éppen elég baja, most nem kell nekünk huszonhetedik frontot nyitni. Az erdélyi, székelyföldi politikusoknak viszont kötelességük megszólalni, még akkor is, ha ez csak kutyaugatás a holdra. A hold sem válaszol vissza, de a kutya ugat, mert kötelessége, bele van kódolva. Ilyen. Hűséges. A gazda jobban tudja, a kutya jobban érzi. De csak így lehet megvédeni a birtokot. (Ez hasonlat volt, senki ne gondolja, kutyába vettem saját magam.)
Mellesleg, ha azoknak fele részt vett volna a székely szabadság napján, ahányan a Facebookon kitették a katalán zászlót, nos... Hm.
Erről a katalán helyzetről még sokat fogunk hallani, beszélni.
Most forduljunk másik felé. A másik vezető, szörnyű hír a Las Vegasban történt mészárlás. Tömény borzalom. És soha nem fogjuk megtudni az igazat, ez az ijesztő benne.
Mert életszerűtlen, hogy az elkövető először szegény középosztálybeli, aztán kiderül, gazdag nyugdíjas, először lelövik két sérült rendőr árán, majd kiderül, öngyilkos lett. Bekamerázza a hotelszobáját kívülről (!), nem ám egy vidéki autós szállót, egy Las Vegas-i luxusszállót, és ezt senki nem veszi észre a személyzetből. Felhalmoz egy kisebb arzenált, huszon-egynéhány (fél)automata fegyvert, ezeket mind észrevétlen beviszi, tárolja, senkinek nem tűnik fel. Repülőgéppel utazik, na, ilyenkor feltevődik a kérdés: nincs az a fapados gép, amely felengedne a csomagtérbe egy arzenált, de még egy parittyát sem. Másrészt, ha mindezt helyben vásárolta, akkor a hatóságok tépjék össze összes diplomájukat, ha nem tűnt fel, nem lett gyanús.
Közben a pápa vagy ellenpápa, már nem is tudom, minek nevezzem, teszi, amit tesz, migránsokat simogat, szeretetről papol, saját egyháza alapvető értékeit veszi semmibe, a szeretet nevében önfeladást hirdet, és az európai értékek úgy peregnek le róla, mint kacsáról a szenteltvíz.
Tényleg, ülök, nézek ki a fejemből, egyre jobban érzem, a világ egyik legjobb helyén élek, itt még viszonylag normálisak az emberek, aligha fog valaki lelőni a Fenyő Szálló nyolcadik emeletéről, migránsok sem tapodják a veteményeinket, a véleményünkért pedig vállaljuk a felelősséget, akár, ha kell, majd népszavazáson is, bár hosszú az út addig.
De ha nem tesszük meg, akár a katalán áron, akkor nem sokáig maradunk itt, így meg.
Barátaim: figyeljünk a világra, de legfőként: egymásra is. A közel állókra. A világra figyeljünk, de a világ csak velünk együtt egész. Ezért: szeresd felebarátodat, ahogy önmagadat.
Ahogy önmagadat. Mert azt is kell.
GYÖRGY ATTILA

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-10-05: Világfigyelő - :

Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét

A katalán elnök szerint Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét. Carles Puigdemont a BBC televíziónak adott, tegnap hajnalban sugárzott rövid interjúban kijelentette: kormánya vagy ennek a hétnek a végén vagy a következő hét elején jelenti be Katalónia függetlenné válását Spanyolországtól.
2017-10-06: Nyílttér - :

Mik régen valának (Mai levelünk)

(Kommentár nélkül)
„Tekintetes polgármesteri hivatal! A tekintetes polgármesteri hivatal 2726–905. kig. sz. felhívására áttettük a f. 1905–1906. isk. évben egyleti iskolánkba beiratkozott növendékek összeírását. Ezen közlést azonban azon indokkal méltóztatott visszautasítani, hogy az román nyelven tétetett meg.