Keserédes palacsinta

2017. október 6., péntek, Nyílttér

Vasárnap, október 1-jén reggel unokámmal, feleségemmel, valamint két idős asszonnyal indultunk a sepsiszentgyörgyi fesztiváli forgatagba, hogy a Cuki csapat tagjaiként részt vegyünk az Édes ízek fesztivál keretében szervezett borvizes palacsintavetélkedőn és mikóújfalusi rakott ággal örvendeztessük meg a nagyérdemű közönséget. Az ágrakó asszonyokat Demeter Ferenc polgármester szállította a városba és onnan dolguk végeztével haza, a rakott ág hozzávalóit is biztosítva.


Kipakoláskor fiatal utódom szomorúan közölte, hogy kovásznai osztálytársa temetésére kell mennie, és sajnos köz­ségünket nincs, aki képviselje, hiszen az alpolgármestert is máshová szólította a kötelesség. Villámként sújtott le rám a hír, és azonnal a tavalyi választási kampány plakátjára írt jelszó jelent meg szemeim előtt: „Fiatal csapat, új lendület.” Megnyugtattam a polgármestert, hogy nincs semmi pánik, magam sütöm meg a palacsintát, nem hagyom képviselet nélkül szebb napokat is megért közösségünket. Könnyeimmel küszködve, kölcsönkért borvízzel, erőltetett mosollyal készítettem elő és sütöttem meg a palacsintákat, amelyeket pillanatok alatt el is kapkodtak a kóstolgatók, de bármennyi – szintén kunyerált, diabetikus – baracklekvárral töltöttem meg, nekem mégis keserű volt. Keserű, hiszen vége az új lendületnek, talán már a fiatalság sem nyerő,  ha tíz önkormányzati képviselőből nem kerül bár kettő-három, akik nem csupán az illetményt veszik fel a havonta összehívott testületi ülések után, hanem tisztességgel képviselik azokat az embereket, akiknek szavazatával mandátumhoz jutottak. Kötelességük lenne, hiszen az alakuló ülésen, kezüket a Bibliára téve, a következőket mondták: „Esküszöm, hogy erőm és hozzáértésem szerint mindent megteszek Mikóújfalu község lakosainak javára.” Azt ajánlanám a tisztelt erő- és hozzáértés-hiányos testületnek, hogy oszlassa fel önmagát, hiszen az illetékeikre fizetett évi 34 800 lej fölöslegesen kidobott pénz – hagyják békében dolgozni, rendeletekkel irányítani a polgármestert és alpolgármestert. Az önkormányzati költségvetésből gazdálkodó civil szervezeteknek is melegen ajánlom a cselekvést a hangzatos önéljenzés és gyermeteg haragoskodás helyett...
Eredményhirdetéskor édes lett a palacsinta, hiszen a Váradi József-iskola Mesterséfek csapatának mikóújfalusi Bedő-borvízzel készített banán­krémes palacsintája vitte el a pálmát, amihez őszintén gratulálok, és egyúttal megköszönöm településünk hírnevének öregbítését. Úgyszintén köszönöm Ilyés Rózának, Dobricza Sárának és feleségemnek, Magdolnának, valamint a Dobolyi László vezette Cuki csapatnak a mikóújfalusi világunikum rakott ág elkészítését.
Hát ilyen az én keserédes palacsintám, hiszen szülőfalum sorsa soha nem lehet közömbös számomra. Hajrá, Újfalu!
Nyáguly Vilmos,
 Mikóújfalu volt polgármestere

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-10-06: Nyílttér - :

Olvasni öröm és szórakozás (Teaest Ikafalván)

Szeptember utolsó hetében, 27-én rajtolt az idei TeaEst-sorozat. Az ikafalvi református egyház első előadásának meghívottja Vántsa Judit, a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Könyvtár igazgatónője volt, aki az olvasás motiválásáról beszélt igen érdekesen.
2017-10-06: Nyílttér - :

Manókirály birodalmát építjük

A sepsiszentgyörgyi Help Egyesület pályázatot nyert a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által A magyar kultúráért és oktatásért címmel meghirdetett, 2017. évi erdélyi regionális pályázaton. Az Együtt, egymásért, másokért! élménypedagógiai szakképzés célja a magyar közösség építése, a nevelési-oktatási kompetenciák fejlesztése Sepsiszentgyörgyön és környékén.