Szabó Magda-emlékházat avattak Debrecenben

2017. október 6., péntek, Magazin

Szabó Magda születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy-gimnáziumban. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár avatóbeszédében nemzetközileg is elismert protestáns magyar írónak nevezte Szabó Magdát, akinek műveit 42 nyelven olvassák világszerte.


Szabó Magda már tíz éve nincs köztünk, de örökségét, hagyatékát, írásait a következő nemzedékek is ápolják majd, ebben segít az emlékház és a dombormű is – mondta Novák Katalin. Szerinte Szabó Magda minden tekintetben magyar író: „az írásaiban ott van a magyar gondolkodás, a magyar táj, minden írásában ott van a magyar emberek viselkedése, (...) a magyar nemzeti karakter”. Hozzátette: Szabó Magda minél inkább jellegzetes magyar világot ábrázol művészi eszközökkel, annál inkább számíthat a világ elismerésére.
Szabó Magda születésének centenáriumán a legolvasottabb francia könyvsorozatban már harmadszor jelent meg franciául Az ajtó című regénye, két éve pedig ezt a regényét a The New York Times az év könyvének választotta az Egyesült Államokban, s ez is igazolja, hogy nemzetközileg is komoly sikereket ért el – mondta az államtitkár. Novák Katalin kiemelte, hogy Szabó Magda írásaiban mindig ott van a női lélek, a női gondolkodás, megjelennek a női szerepek, a női karakterek, és ott van a család mint érték, mint fészek, mint tűzhely, mint erőforrás. Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, az a szellemi-művészeti kincs, amelyet Szabó Magda létrehozott és a világra hagyott, nemcsak ízig-vérig debreceni, hanem az egyetemes magyar kultúra örök érvényű része is. A megemlékezés helyszínére utalva megjegyezte: Szabó Magda mindig rajongással és nagy elismeréssel nyilatkozott a Dóczyról, amely „magyarságukban és hitükben elkötelezett, az átlag középiskolásoknál alaposabb tudással felvértezett lányokat bocsátott útjára”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-10-06: Nyílttér - :

Manókirály birodalmát építjük

A sepsiszentgyörgyi Help Egyesület pályázatot nyert a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által A magyar kultúráért és oktatásért címmel meghirdetett, 2017. évi erdélyi regionális pályázaton. Az Együtt, egymásért, másokért! élménypedagógiai szakképzés célja a magyar közösség építése, a nevelési-oktatási kompetenciák fejlesztése Sepsiszentgyörgyön és környékén.
2017-10-06: Magazin - :

Megnyitották Berlin leghíresebb operaházát

Hét évig tartó felújítási munkálatok után kedden megnyitották a berlini Staatsoper Unter den Lindent (Berlini Állami Opera), a német főváros leghíresebb operaházát. A Németország újraegyesítésének évfordulójára időzített díszelőadáson, amelyen jelen volt Frank-Walter Steinmeier államfő és Angela Merkel kancellár is, Robert Schumann Jelenetek Goethe Faustjából című oratóriumát adták elő Daniel Barenboim vezényletével.