A helyi telekkönyvek elavultságát és a magyar ajkúak előnyben részesítésének nehézségeit említette a határon túli kis- és középvállalkozások támogatásának legfőbb problémái között a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szakpolitikai munkacsoportjának tegnapi, zárt ülése után az MTI-nek nyilatkozva a testület társelnöke.
Vitányi István (Fidesz) elmondta: több helyütt probléma, hogy az akár generációk óta tisztázatlan tulajdonviszonyok miatt a támogatásokra pályázók nem tudják igazolni a meglévő területükhöz való jogukat. Hozzátette: kezdetben Romániában engedték, hogy előnyben részesítsék a pályázatoknál a magyarul beszélőket, a kettős állampolgárokat, ám később kifogásolni kezdték ezt. Jelezte, keresik annak lehetőségét, hogy ténylegesen a külhoni magyarokhoz jussanak ezek a források. Vitányi elmondta, a kormányzat gazdaságfejlesztési programja a Vajdaságban és Kárpátalján „szépen megy”, és Erdélyben is indulóban van. Utalt arra, hogy friss bejelentés szerint Orbán Viktor miniszterelnök erdélyi látogatásának egyik „hozadéka” a bölcsőde- és óvodafejlesztésre juttatandó 21 milliárd forintos támogatás. Azt szeretnék, ha minden magyar anyanyelvű gyerek magyar nyelvű óvodába, bölcsődébe tudna járni – jelentette ki a képviselő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.