Az aradi tizenhárom vértanúra emlékeznek
Mai megemlékezések Háromszéken:
SEPSISZENTGYÖRGYÖN ma 15 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren a megemlékezésen részt vesz Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség háromszéki parlamenti képviselője, Balázs Antal nyugalmazott tanító, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákjai, a Székely Mikó Kollégium diákjai, Szabó Lajos római katolikus kanonok, illetve Végh Kriszta, a Református Kollégium diákja. A Tanúságtevők című műsorban közreműködik a Székely Mikó Kollégium testvériskolája, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium vegyes kara Radóczi Jusztina vezényletével. Beszédet mond Márton Árpád, Balázs Antal kopjafakészítő, nyugalmazott tanító. Szabó Lajos római katolikus kanonok áldása után eléneklik a himnuszokat, valamint elhelyezik a koszorúkat és kegyeleti virágokat. Ezután átvonulnak az Erzsébet parkba az 1848–49-es honvédelmi emlékműhöz. Ady Endre Október 6. című versét elszavalja Végh Kriszta diák, majd koszorúzással és virágok elhelyezésével ér véget a rendezvény.
KÉZDIVÁSÁRHELYEN a Nagy Mózes Elméleti Líceum udvarán tartják a megemlékezést 14 órától. A két magyar líceum tanulói ünnepi műsorral készülnek, amelyet az intézmények tanárai és diákjai közösen állítanak össze. Az ünnepség koszorúzással ér véget az iskola egykori tanára, az aradi vértanúk gyóntatópapja, Sujánszky Euszták emlékplakettje előtt.
KOVÁSZNÁN a belvárosi református templomkertben 18 órától kezdődik a megemlékezés. Főszónok: Farkas Ferenc tanár, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója. Nyitó gondolatokat mond Orbán Lajos református lelkipásztor; zárógondolatokat és imát Péter Artúr katolikus plébános. Közreműködik a református férfidalárda, Thiesz Katalin népdalénekes, Bende Beáta (szavalat) XI. B osztályos tanuló, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai (népdalok) Gyerő Katalin zenetanár vezényletével, a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar, a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat.
Uzonban ma 17 órakor tartanak megemlékezést a református templomban.
Zene
A BARÓTI KÁJONI CONSORT régizene-együttes október 7-én és 8-án szervezi meg a VII. Erdővidéki Régizene Találkozót. A program: szombaton 11 órától a baróti Rózsa utcai iskolánál reneszánsz táncház és játszóház lesz az olaszteleki Cygnini ének- és táncegyüttes vezetésével. Vasárnap 17 órától Olaszteleken a Daniel-kastélyban koncertekre kerül sor. A vasárnapi koncertekre a baróti polgármesteri hivatal elől mikrobusz indul 16.30-kor.
RÁKÁSZ GERGELY-látványkoncert lesz október 7-én 18 órától Sepsiszentgyörgyön a református templomban (Gyöngyvirág utca 5. szám). A hangverseny a református egyházközség jóvoltából ingyenes, de adományokat elfogadnak a szervezés támogatására (javasolt adomány: 20 lej).
Tánc
A SZÁZLÁBÚ NÉPTÁNCEGYÜTTES utánpótláscsoportjainak, az Aprólábak (7–10 év) és a Százlábacskák néptáncegyüttesnek (10–13 év) megkezdődtek a táncpróbák a megszokott időben (hétfő, szerda) a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium konferenciatermében. Az együttes vezetői, Virág Imola és Virág Endre (0751 109 751) szeretettel várják a tagokat.
17. FILMTETTFESZT – Erdélyi Magyar Filmszemle
Az ingyenes vetítések Kovászna megyei helyszínei: Sepsiszentgyörgyön a Művész mozi, Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház díszterme, Kovásznán a Művelődési Központ. A mai program Sepsiszentgyörgyön: 17 órától Székely derbi (magyar dokumentumfilm); 18 órától Filmgalopp 1.: Angéla (romániai dokumentumfilm); 18.15-től Oktáv (román dráma); 19.15-től Filmgalopp 2.: Monyo+Baba (román dokumentumfilm); Babuka a fűben (román dokumentumfilm); Világszép Gyilkos-tó (román ismeretterjesztő dokumentumfilm); 20.30-tól nagyjátékfim: Az állampolgár (magyar filmdráma). Kézdivásárhelyen 17 órától Székely derbi; 18 órától Filmgalopp 1.: Angéla; 18.15-től Oktáv; 19.15-től Világszép Gyilkos-tó; 19.30-tól Filmgalopp 2.: A testépítő; Monyo+Baba; 21 órától Az állampolgár. Kovásznán 11-től vetítés gyermekeknek: Egy kupac kufli; 16 órától Székely derbi; 20 órától Az állampolgár. Részletes program a filmtettfeszt.ro honlapon.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi (Kőrösi Csoma Sándor utca 10. szám, telefon: 0787 526 102) mai programja: 16 órától Dzsungel-mentőalakulat (francia bábfilmsorozat); 21-től Újra otthon (amerikai romantikus vígjáték).
Kiállítás
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban október 7-én, szombaton 17 órakor Bartha Zonga esztéta megnyitja Balla Melinda Tekergetés című textilkép-kiállítását. Közreműködik Filip Zsombor gitáron.
Felkészítő drámaosztályba
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum B. Angi Gabriella drámatermében ma 16 órától ismertetőt tartanak a következő tanévben induló kilencedikes drámaosztályról, október 13-án pedig megkezdik a felvételi felkészítőket. A 2000-től működő egyetlen hazai magyar nyelvű akkreditált drámatagozaton eddig hat színészosztály ballagott el, amelynek diákjai számos egyéni és csoportos versenyen nyertek díjakat. A komplex szakmai képzés lehetőséget nyújt a tizenévesek személyiségének fejlesztésére olyan szaktantárgyak által, mint színészmesterség, improvizáció, beszédtechnika, művészi beszéd, színpadi mozgás, retorika, társasági tánc, kontakttánc, bábképzés, újságírás, filmművészet, színháztörténet, pályázatírás és színházesztétika. Az iskola korszerű bentlakással rendelkezik, a szaktantárgyakat szakképzett tanárok és színész-pedagógusok tanítják. A középiskola elvégzése után a diákok a kötelező érettségi mellett szakérettségit is letesznek, így szakképesítést elismerő oklevelet is kapnak. A tagozat alapítója és vezetője Fazakas Misi, az Osonó Színházműhely irányítója. Érdeklődni a 0740 578 725-ös telefonszámon lehet. (fekete)
Hitvilág
25 ÉVES CSERKÉSZCSAPAT. A kézdivásárhelyi 34-es számú Gábor Áron Cserkészcsapat fennállásának 25. évfordulóját ünnepli október 7-én, szombaton 10 órától a Boldog Özséb római katolikus templomban szentmisével, majd utána a Vigadó nagytermében. Az ünnepség 12 órakor kezdődik: beszédet mond dr. Kerekes László, a cserkészcsapat parancsnoka, Székely István, Háromszék körzet cserkészvezetője, Vas József tanár, a csapat első, alapító parancsnoka, Bíró Zsuzsanna csapatparancsnok-helyettes. A nagyteremben 13.30 órakor fejeződik be az ünnepség, a lenti teremben két hétig megtekinthető a kiállítás. Az ünnepség végén szerény agapé a Maassluis Nyugdíjasklubban.
IDŐSEK VASÁRNAPJA. A Sepsiszentgyörgy I. Vártemplomi Református Egyházközségben az idősek iránti tisztelet és megbecsülés jegyében szeretettel meghív minden 80. életévébe belépő és azon felüli egyháztagot együtt családtagjaival az idősek vasárnapjára, amelyet október 8-án ünnepi istentisztelet keretében tartanak meg a vártemplomban. Vendéglelkipásztorok: Révész Tibor és Csilla lelkész házaspár.
LELKINAP. Október 7-én, szombaton Csíksomlyón zajlik a Rózsafüzér-társulatok egyházmegyei lelki napja. A szentmise a kegytemplomban 11 órakor kezdődik és este a Mária-körmenettel ér véget.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig naponta 20–8 óráig a Mihai Viteazul téri Hygea (telefon: 0267 351 057, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), szombaton és vasárnap 8–12 és 16–20 óráig a Nicolae Iorga utcai 3-as Sensiblu (telefon: 0267 312 049); Kézdivásárhelyen hétvégén a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974); hétfőtől a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961); Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton 8–16 óráig, vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Hermann (0745 822 449, sürgősség esetén: 0729 831 568) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Esztelneken ma 8–15 óráig; Árapatakon ma 9–17 óráig; Sepsibesenyőn 9-én, jövő hétfőn 8–15 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
EMNT DEMOKRÁCIA-KÖZPONT. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központok az anyaországi választásokat megelőző regisztrációs folyamatban is segítséget nyújtanak.Sepsiszentgyörgyön ma 9–13 és 14–17 óráig, Kovásznán ma 13–15 óráig, Kézdivásárhelyen ma 9–14 óráig lehet igénybe venni az iroda szolgáltatásait.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 19 órától társaságitánc-tanfolyam haladóknak. Telefon: 0722 233 774. Info: facebook@liveartdancestudio.
NYUGDÍJAS-KIRÁNDULÁST szerveznek október 14-én a brassói Hétlétrához. Jelentkezni lehet a 0723 727 279-es telefonon.