Bukaresti és erdélyi, elsősorban román újságírók ismerkednek a héten Székelyfölddel. A kormánynak alárendelt Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által szervezett négynapos kirándulás Háromszékről startolt, Sepsiszentgyörgyöt, Olaszteleket látogatták meg igen erős kontraszttal az Őrkőtől a Dániel-kastélyig, majd Csíkszeredában, Gyergyóban, Udvarhelyen és környékén, a Gyimesekben folytatódott az utazás.
A dokumentációs jelleggel bíró kirándulást a 14 ország részvételével zajló Duna Régióra vonatkozó uniós stratégia keretében szervezik meg immár negyedszer, célja pedig a kisebbségek sokszínű kulturális örökségének leltározása. A főszervező, Elena Cruceru, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának tanácsosa elmondta, az elmúlt években Románia különböző, többnemzetiségű régióit látogatták meg, voltak Tulcea, majd Fehér és Bihar megyébe, tavaly a Kazán-szoros vidékén jártak, jövőben pedig Szászföldre készülnek. (-kas)