Magyarország határain kívül Romániában nyitotta meg első pénzügyi oktatási központját, az OK Centert az OTP Bank a romániai alapítványán keresztül.
Csányi Sándor, az OTP Csoport vezérigazgatója elmondta: azzal a reménnyel indítják útnak ezt a képzési programot, hogy hozzájárul a romániaiak és a térségben élő más állampolgárok pénzügyi tudatosságának fejlődéséhez. A 600 ezer eurós beruházás nyomán létrejött 1200 négyzetméter felületű központban fiatalokat és felnőtteket egyaránt képeznek. Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója elmondta: a központban a képzések 30–40 százaléka szól diákoknak, a többi része vállalkozóknak és befektetőknek. A működtető várakozásai szerint a következő évben 10 ezer vendéget fogadnak majd a Bukarest belvárosában található létesítményben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.