Az ítéletet kimondták, de teltek-múltak a napok, és a végrehajtásról nem esett szó. A családtagok már abban bíztak, hogy Ferenc József kegyelmet ad az elítélteknek.
Október 6-án a pesti Újépület falánál főbe lőtték Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Az aradi várban pedig különleges intézkedésekkel készítették elő a kivégzést. Ezerháromszáz katonát éles töltéssel láttak el, éjjel kettőzött őrcsapatok jártak fel és alá, hajnalban az egész őrség fegyvert ragadott.
A tábornokok vigasztalására lelkészeket küldtek, de inkább őket vigasztalták az elítéltek: a papok sírva léptek be hozzájuk.
Gyalogmenetben kísérték a tábornokokat a kivégzés helyére. Egyedül Damjanich és Sujánszky lelkész ült parasztszekéren, a tábornok szivarozott, éppen elszívott egy szivart, mikor az akasztófákhoz értek.
Útközben azt mondta Sujánszky tisztelendő úrnak:
– Csak legalább Kossuthot óvja meg az Isten a mi sorsunktól, így legalább marad némi remény, hogy hazánknak még egyszer fölvirrad!
Négy tábornokot főbelövésre ítéltek – kilenc akasztófa állt a vesztőhelyen.
Először Pöltenberg előtt állt meg a porkoláb.
– Kérem, kapitány úr! (mindenkit azon a rangon szólított, amelyet egykor a császári seregben viselt).
Pöltenberg egypercnyi halasztást kért, odalépett Damjanichhoz, és megszorította a kezét. Damjanich azt mondta neki:
– Isten veled, barátom! – s azzal megcsókolta.
Egymás után léptek a tábornokok Damjanichhoz, mindenki búcsút vett tőle.
Amikor Leiningenre került a sor, ő engedélyt kért a vezénylő őrnagytól, hogy a legénységhez szólhasson.
– No, hát szóljon, de röviden!
A harmincéves ifjú most is honvéd tábornoki egyenruhát viselt, csengő hangon megszólalt, és német nyelven ezt mondta:
– Felőlem azt a hírt terjesztik egyesek, hogy én Buda felszabadításakor osztrák tiszteket meggyilkoltattam volna. Nekem nem áll módomban más védekezés, ezért itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt a jelenlevők előtt kijelentem, hogy ez a rólam terjesztett hír aljas rágalom!
Ezután társaihoz fordult, és azt mondta nekik:
– Isten veletek, bajtársak! Nemsokára egy más, igazabb bíró előtt állunk, ő igazságosan ítél majd fölöttünk.
Damjanich már csak Vécsey Károly tábornoktól búcsúzhat el, akit utolsónak hagytak, mert a délvidéki hadsereg megtartásáért rá különösen haragudtak.
– Éljen a haza! – kiáltotta Damja­nich. Ez volt az utolsó szava. Vécsey körülnézett, nem volt kitől elbúcsúznia.
Ekkor odalépett Damjanich tábornokhoz, és megcsókolta a kezét.
Mihelyt a katonaság elvonult, és a közlekedést helyreállították, ezrével zarándokolt a nép a kivégzés helyére.
„Arad pedig a magyar Golgota” – írta Kossuth, mert a szabadságharc mártírjai is új hitet öntöttek a hazafiak szívébe.

Lengyel Dénes nyomán