Bajor Andor: Nem értem a kurdokat

2017. október 7., szombat, Kitekintő

Nem is értem, mit akarnak a kurdok, amikor azt sem lehet tudni, hányan vannak, tízmillióan vagy húszmillióan, mert a kurdokat még meg sem számolták becsületesen a kurdok. És nem lehet azt sem érteni, még mit szeretnének a kurdok, amikor van nekik öt szép és becsületes édes hazájuk, és nem lehet tudni, ez miért kevés a kurdoknak.

 

Vajon még mit is akarhatnak a kurdok, amikor írhatnak arab betűkkel, latin betűkkel, sőt, cirill betűkkel is, de úgy látszik, háromféle írás még mindig kevés a kurdoknak. Talán a kínai jelekre is fáj a foguk, vagy ki tudja, az indián csomóírásra is, az ógermán rúnákra is, nemkülönben az egyiptomi hieroglifákra, hogy még avval is körmölhessenek a kurdok. Nem lehet megérteni ezeket a kurdokat, hogy még mit is akarhatnak, amikor a törökök elfogadják töröknek, az irániak iráninak, az arabok pedig arabnak a kurdokat. De ez sem elég a kurdoknak, és addig mozgolódnak, amíg a törökök arabnak, az irániak töröknek, az arabok pedig irániaknak nézik a kurdokat. Azonban evvel sincsenek megelégedve a kurdok, szájalnak, lövöldöznek, és képesek kiagyalni, hogy újabban mérges gázzal is irtják a kurdokat, és nem is tudom, mit akarnak elérni a kurdok. Hacsak nem azt, hogy ezt a képtelenséget megcáfolják a törökök is, az irániak is, mert csak nem vesznek össze az irániak a törökökkel, a törökök az arabokkal mindössze azért, mert mindenféle rémséget képesek kitalálni a kurdok. Teljességgel érthetetlen, hogy még mit akarnak a kurdok, amikor bárhová menekülhetnek, lévén hogy az égvilágon senki sem irtja mérges gázzal, mint a poloskát, a kurdokat. Én igazán nem értem, miért volna olyan nagy istencsapása az emberiségre, ha annyi jóakarat, segítség és támogatás után csakugyan kipusztulnának a kurdok, és miért kerítenek a kipusztulásuknak ekkora feneket, kétség sem férhet hozzá, hogy a kurdok. Sőt, tulajdonképpen azt sem értem, kik is valójában a kurdok, miért ugrálnak, panaszkodnak, harcolnak, menekülnek, és miért akarnak mindenáron kipusztulni, ha a kurdok igazából kurdok. És teljességgel senki sem érti, valósággal vannak-e kurdok, vagy csak azt állítják magukról, hogy kurdok, és közben egy szedett-vedett gyülevész népség, amely így szeretné magát megkülönböztetni azoktól, akik egyáltalán nem kurdok. Én legalábbis végképp nem értem, miféle vidéki szűk látókörű banda lehetnek a kurdok, akik azt képzelik, hogy az emberiség bármiféle jelentőséget tulajdonít a kurdoknak, és valahol is a nagyvilágban akár egy miniszter, akár egy természetbarát vagy akár egy állatvédő társaság pénztárosa szívpanaszokkal szanatóriumba kerül pusztán attól a közömbös hírtől, hogy mától kezdve egyáltalán nincsenek többé kurdok.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 957
szavazógép
2017-10-07: Kitekintő - :

Petre M. Iancu: A katalánok, székelyek és mások önrendelkezési jogáról...

A véres katalóniai népszavazással elindult egy folyamat. Feladva a lecke Európának.
Erős szimpátiával viszonyulok a népek ama jogához, hogy maguk döntsenek sorsukról. E szándék nem kevésbé tiszteletre méltó, mint az egyén önrendelkezési joga. De azt milyen körülmények között lehet jogosan követelni? És mikor nem?
2017-10-07: Kitekintő - :

Bajor Andor: Ima az üldözőkért

Az üldözők nem ismernek nyugalmat az éjt nappallá a nappalt éjjé változtatják és keresik az üldözötteket akik agyafúrt leleménnyel elrejtőznek a házakban üzemekben ágy alá ki tudja megmondani nincsenek-e a ruhásszekrényben felakasztva avagy az óriás-szupercentrál-market-áruház lábbeliosztályán