Csodaország

2017. október 7., szombat, Kármentő
Kuti János

Nap mit nap tapasztalhatjuk, hogy olyan országban élünk, ahol állandóan csodás dolgok történnek. Csodálatosan dübörög a gazdaság, és mindenütt nőnek a fizetések, mintha húznák, kivéve az állítólagos dübörgést okozó gazdasági szektorban dolgozóknak. A munkából ugyan csak tengődni lehet, viszont úgy tűnik, segélyből elég jól el lehet éldegélni, mert a „szocsiálból” élők közül senkinek sem fűlik a foga a munkához.

 

A lasszó kiment divatból, de már kecsegtetéssel sem lehetett napszámost fogni például dinnye- vagy szőlőszedésre vagy más munkákra sem. Pedig a napszámon felül még prémiumot ígértek a munkaadók étel, kávé, esetleg egy-egy féldeci formájában, még sincs tülekedés az ilyen „állásokért”. A munkakerülő munkanélküliek szorgalmasan eljárnak a munkaerőbörzékre, de nem munkát keresni, hanem pecsétet szerezni.
És vannak még más csuda dolgok is. Azok sztrájkolnak és tüntetnek, akiknek már többször is emelték a fizetését. A szerdai nagy tüntetésre készülő ismerősömet kérdezgettem: miért is mennek Bukarestbe? Azt mondta, ő nem tudja, csak azt, hogy sztrájkolni (!!!) mennek negyvenen, autóbusszal, és ezért kapnak 100 lejt. A pénzügyi szakemberek azon hőbörögnek, hogy nincs pénz, és íme, csodák csodája, van, és reméljük: lesz. No, nem a munkára, hanem a demonstrálásra. Nem egy csodaország, ahol a sztrájkolásért, tüntetésért külön is fizetnek? Csak sejtem, hogy nem magánvállalkozók alkalmazottjai rohanták le Bukarestet. Ha meg igen, akkor miért takaróznak azzal, hogy nem tudnak fizetésemelést adni, amikor van pénzük, hogy fizessék alkalmazottjaik bukaresti kiruccanását? Tüneményesen megoldják a béremelések finanszírozását hozzáértő minisztereink, vezető politikusaink, hiszen a pénzt a beruházásoktól veszik el, aminek ugyan mindenki hasznát venné, de senki sem kapná kézhez fizetésként, mint most. Azt számítják, ha amúgy sem tudnának egy nagyberuházást határidőre (vagy egyáltalán) befejezni, akkor minek pocsékolni a pénzt azokra feleslegesen? (Bár lehetnek olyanok is, akik a beruházás egész összegét zsebre vágnák anélkül, hogy azért végeznének valamit.)
Most az emberek azon háborognak, hogy ismét emelik az üzemanyagok árát. Nem tudom, ez miként van megoldva, mert a demokrata-liberális pártvezér, Tăriceanu és a pénzügyminiszter azt mondta, hogy ők nem érzékelték ezt. Bizonyosan, amikor ők tankolni mennek, a benzinkutasok gyorsan kicserélik az árlistát, és visszaállítják a kutak számlálóját. De az is lehet, hogy ők is a Moldovai Köztársaságban tankolnak, ahol sokkal olcsóbb az üzemanyag, mint nálunk. És milyen gondos a kormány, mert íme, csodálatosan megoldotta, hogy csak november 1-jétől emelkedjék a gáz ára, mivel általában akkor indul be valójában az igazi fűtésszezon. A tűzifa árával már nincs gond, hiszen az már korábban bámulatosan megemelkedett. De abban is reménykedhetünk: hátha októberben még a vénasszonyok besegítenek nyarukkal a lakások ingyen fűtésébe. Történnek még ilyen csodák. Az is nagy csoda, hogy aláírták a Brassó–Bukarest autópálya 6 kilométeres, legkönnyebben megépíthető szakaszának elkészítését rögzítő szerződést. A nagy kérdés, ami felvetődött, az, hogy rögtön lép-e életbe, vagy csak két hét múlva, és az a nagy gond, hogy emiatt esetleg nem két év, hanem két év és két hét alatt készül-e el? (!). De az is igazi csoda lesz, ha például elkészül a vidombáki reptér száz éven belül. Olyan mesés ország vagyunk, ahol a gyerekek tankönyv nélkül tanulnak, és a tanügyminiszter nem tud helyesen beszélni. Az egészségügyről már nem is érdemes szót ejteni, hiszen kész csoda, ha naponta nem történik valami csuda dolog. Más tüneményes dologra is rácsodálkozhatunk újabban, mint borjú az új kapura – például a most sokat emlegetett és megemelkedett ROBOR-ra (bankközi kamatlábra). Eddig azt hittük, hogy van jó bor meg rossz bor, de csak most tudta meg mindenki, hogy van ROBOR is, és ez meglehetősen keserű azoknak, akiknek lejalapú hitelük van, mert emelkednek a kamatlábak, és erős nagyot rúgnak beléjük. Most az jár jól, aki valutaalapú kölcsönt vett fel.
Lehetséges, hogy mindez azért történik, hogy az emberek ismét alacsony kamatú, svájcifrank-alapú hitelekre szerződjenek, mert azzal a bankok hosszabb távon sokkal jobban járhatnak?
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1475
szavazógép
2017-10-07: Máról holnapra - Mózes László:

Törpék díszlépésben

Nagy össznemzeti egyetértésben, nemzetiségi képviselők elvtelen, szolgalelkű támogatásával seperték le a képviselőház asztaláról az RMDSZ törvényjavaslatát, mely csökkentené azt a lakosságarányt, amely felett egy kisebbség használhatja anyanyelvét a helyi közigazgatásban. A vita, az egyeztetés lehetősége fel sem merült.
2017-10-07: Közélet - Fekete Réka:

Sapientia-díj Sepsiszentgyörgyre

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara Kiváló oktató címet adományozott október 3-án az egyetem napja alkalmából Csapó János professzornak, a Csíkszeredai Kar oktatójának, aki a sepsiszentgyörgyi tanulmányi központban az agrármérnöki képzésben az általános kémia és a biokémia tantárgyat oktatja.