Nagyszerű első félidőnek köszönhetően megérdemelt győzelmet aratott a Kézdivásárhelyi SE Gazda József tizenegyesével és Vlad Boricean góljával az esélyesebbnek tartott Szászhermányi FC ellen a Sinkovits Stadionban a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában.
A folyamatos eső ellenére az újonc céhes városiak a forduló meglepetését okozták azzal, hogy legyőzték a mérkőzés előtt még listavezető és veretlen Brassó megyeieket. A házigazdák már a mérkőzés első percében magukhoz ragadták a kezdeményezést, viszont az első negyedórában nem hozott eredményt mezőnyfölényük. A 19. percben Alin Babei és Vlad Boricean összjátéka után utóbbi lőtt a tizenhatos vonaltól, viszont Potcoavă kapus védett. A kézdivásárhelyiek nem sokkal később megszerezhették volna a vezetést: Babei kiválóan passzolt Marius Ştefănescu elé, aki néhány méterről gurított kapura, a vendégek kapusa pedig ezúttal is bravúrral hárított. A folyamatos támadásoknak meglett az eredménye is, hiszen a 25. percben a játékvezető tizenegyest ítélt, miután Gajdó Gothárd térdre rogyott a büntetőterületen belül, a tizenegyest pedig Gazda József higgadtan értékesítette (1–0). A házigazdák a mutatott játék alapján megérdemelten szereztek vezetést, majd a 33. percben tovább növelték előnyüket. Egy szabálytalanságot követően a hazaiak szabadrúgáshoz jutottak, amit a tizenhatos vonaltól Boricean mesterien csavart a jobb felső sarokba, esélyt sem adva a hálóőrnek (2–0). A korábban élvonalban is játszó labdarúgókkal teletűzdelt vendégcsapat az első játékrészben mindössze kétszer volt veszélyes, viszont Gabriel Bunduc előbb Prejmerean, majd a pályafutása során a Sepsi OSK mezét is viselő Stîngă próbálkozását is védte.
Szünet után a kétgólos előnyben játszó kézdivásárhelyiek inkább a védekezésre koncentráltak, így támadásban nem sikerült újabb veszélyes helyzetet kialakítaniuk. A második félidőben a Szászhermányi FC többet birtokolta a labdát, és egyértelműen a pontszerzésre törekedett, viszont labdarúgói nem tudtak gólt szerezni, így idénybeli első vereségüket szenvedték el Kézdivásárhelyen. A KSE a pontvadászatban másodszor ünnepelhetett győzelmet, így 8 ponttal a rangsor 8. helyén áll, a következő fordulóban pedig a listavezető Galaci Oţelul vendégeként játszik.
„Nagyon örülünk, hogy sikerült megszereznünk második győzelmünket, tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Mostanában mind élcsapatokkal kerültünk szembe, emiatt mondtam korábban azt, hogy nem reális a rangsorban elfoglalt pozíciónk, játékoskeretünk alapján az első hétben a helyünk. Nagy helyzeteket hagytunk ki, az ellenfélnek is volt pár veszélyesebb megmozdulása, de úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. A második félidőben inkább a védekezésre összpontosítottunk, sajnálom, hogy nem volt látványos a játékunk, de az eredményért játszottunk. Szurkolóink, a város és a felújított stadion megérdemelte ezt a sikert, köszönjük mindenkinek a hangos biztatást, reméljük, ezentúl még többen lesznek a lelátón” – nyilatkozta a mérkőzés után Gazda József edzőjátékos.
III. ligás labdarúgó-bajnokság, 7. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Szászhermányi FC 2–0 (2–0).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion, mintegy 500 néző. Vezette: Mădălin Marinescu (Ploieşti). KSE: Bunduc–Stanciu (Bukur, 76.), Tankó, Păun, Gajdó T., Boricean, Ştefănescu (Rancz, 81.), Gazda, Gáll (Kurtuly, 55.), Gajdó G., Babei (Szabó, 69.). Edző: Gazda József. Szászhermány: Potcoavă–David, Forika, Poverlovici, Voicu, Moraru, Stîngă, Prejmerean (Spătariu, 75.), Mitrică, Ungureanu, Buga. Edző: Ioan Naghi. Gólszerzők: Gazda (25. – tizenegyesből), Boricean (33.). Sárga lap: Gáll (29.), Boricean (61.), illetve Mitrică (59.), Ungureanu (90.), David (90.).
További eredmények: Paşcani–Székelyudvarhelyi FC 3–2, Roman–Bákói Aerostar 1–1, Bucovina Rădăuţi–Galaci Metalosport 6–0, Darabani–Focşani 2–4, Valea Mărului–Galaci Oţelul 1–4, Barcarozsnyó–Sporting Lieşti 3–2, az FK Csíkszereda szabadnapos volt.
A rangsor:
1. Oţelul 5 2 0 22–4 17
2. Szászhermány 5 1 1 18–3 16
3. Aerostar 4 3 0 16–6 15
4. Csíkszereda 4 1 1 15–7 13
5. Barcarozsnyó 4 0 3 14–9 12
6. Focşani 2 4 1 14–5 10
7. Roman 2 2 2 16–10 8
8. Kézdivásárhely 2 2 2 8–11 8
9. Lieşti* 4 1 2 16–10 7
10. Rădăuţi 2 1 3 9–7 7
11. Udvarhely 2 0 5 21–18 6
12. Darabani 1 2 3 11–15 5
13. Valea Mărului 1 1 4 7–17 4
14. Paşcani 1 0 5 4–20 3
15. Metalosport 0 0 7 1–50 0
* 6 büntetőpont levonva
A 8. forduló mérkőzései: Bákói Aerostar–FK Csíkszereda, Galaci Metalosport–Sporting Lieşti, Szászhermányi FC–Roman, Galaci Oţelul–Kézdivásárhelyi SE, Székelyudvarhelyi FC–Valea Mărului, Focşani–Pașcani, Bucovina Rădăuţi–Darabani, Barcarozsnyó áll.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.