A kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna vezényletével fújta a toborzót, a rendezvény nyitányaként a református férfidalárda lépett fel. Kopacz Levente ceremóniamester Orbán Lajos lelkészt hívta elsőként a mikrofon elé, aki kijelentette: szívünk legyen Krisztusé, életünk a hazáé.
A megemlékezés főszónoka, Farkas Ferenc tanár, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója október hatodikát a magyar történelem legismertebb gyásznapjaként jelölte meg. Az akkori események számbavétele után beszédét tolsztoji igazsággal zárta: fogjunk össze mindazok, akik szeretjük a jót, és legyen zászlónk a cselekvő erény. Ez legyen mindennapi életünk vezérfonala – hangoztatta.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő a szabadságharc vértanúit és a mai valóságot a nemzetiségek szempontjából hasonlította össze. A vértanúk magyar, német, örmény, szerb és horvát nemzetiségűek voltak, Bem apó révén a lengyel nemzet is részt vett a szabadságharcban. Ezzel szemben ma a német, szerb, örmény, lengyel nemzeti kisebbségek képviselői saját nyelvi jogaik ellen szavaznak, hangoztatják, hogy ők lojálisak Romániához, mert itt „példaértékűen” megoldották a kisebbségek helyzetét – mutatott rá a visszás hazai helyzetre.
Péter Arthur kovásznai lelkész zárógondolataiban megfogalmazta: nem elégedhetünk meg, hogy hőseinkről szépen beszélünk, követnünk is kell példájukat.
A miatyánk és az üdvözlégy elmondása után került sor az emlékezés koszorúinak és mécseseinek elhelyezésére, az esemény himnuszaink eléneklésével zárult.
A megemlékezésen közreműködött Thiesz Katalin népdalénekes, Bende Beáta szavalattal, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai Gyerő Katalin zenetanár vezényletével népdalokkal léptek fel, díszőrséget álltak a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai.