Október 6–8. között a Kovászna Squash SKE két játékosa és trénere, Bara Hunor Belgrádban a Szerb Junior Open 2017 háromnapos fallabdaversenyen vett részt, amely igazán színvonalas utánpótlás-erőpróbának bizonyult.
A megmérettetésre nyolc kategóriában nevezhettek az érdeklődők, akik kilenc országból érkeztek a szerb fővárosba, ahol 89 ifjúsági fallabdázó lépett pályára és 174 mérkőzést játszott. Romániát a Kovászna Squash SKE játékosai, Vizi Andor és Szabó Nikole, illetve a csíkszeredai Transylvanian Tennis & Squash Club játékosa, Szász Kincső képviselte. A fiatal tehetségek mindhárman kiválóan szerepeltek, hiszen Szabó Nikole a tizenhét év alatti lányok között a negyedik helyen végzett, míg Vizi Andor a tizenhét év alatti fiúk között hetedikként zárta a viadalt, illetve a Hargitai megyei Szász Kincső a tizenkilenc év alatti lányok között mindenkit maga mögé utasítva az első helyet szerezte meg.
A székelyföldi fallabdázók legközelebb Budapesten a Magyar Junior Open 2017 nemzetközi versenyen teszik próbára magukat október 12–15. között. A magyar fővárosban rendezendő versenyre a fentebb említett három játékos mellett még Bukarestből is csatlakoznak gyerekek. A Kovászna Squash SKE játékosait Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatja. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.