Javította a román gazdaság idei és a jövő évi növekedési előrejelzését őszi prognózisában a Nemzetközi Valutaalap.
A pénzintézet arra számít, hogy a bruttó hazai termék (GDP) az idén 5,5 százalékkal bővül (tavaszi jelentésében még 4,2 százalékkal számolt), 2018-ban pedig 4,4 százalékos lesz a korábban közölt 3,4 százalékhoz képest. A román hatóságok korábban bírálták a Valutaalapot, hogy nem közöl pontos prognózist a román gazdaságról. Szeptember elején Mihai Tudose kormányfő megbeszélésre hívta a két pénzintézetet, és kérte, hogy pontosabb előrejelzést készítsenek Romániáról, hétfőn pedig kijelentette ki, hogy Bukarest nem fog több hitelt kérni a Valutaalaptól, amely 2010-ben 25 százalékkal csökkentette a béreket a közszférában, és „elrontották” a lakosság életét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.